Vád

2022.03.01. 12:38

Súlyosabb büntetést kérnek egy debreceni örömlányra és párjára zsarolás miatt

Az átvert áldozat is bűncselekménybe keveredett.

Amikor a kuncsaft dől be – egy mesének

Forrás: Shutterstock

Prostituált és kerítője zsarolt meg egy kuncsaftot, aki viszont a vád szerint hivatali vesztegetést is elkövetett a kínos helyzetből való szabadulás érdekében; az ügyészség a fonák büntetőügy két szereplőjének büntetésé súlyosbítaná. 

 

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség március elsejei közleményében felidézte: az örömlány élettársa – az elsőrendű vádlott – megtudta, hogy a nő többször is szexuális kapcsolatot létesített egy férfival. A prostituált az egyik találkozás alkalmával 10 ezer forintot kért kölcsön az „ügyfelétől”, a pénz visszafizetésének biztosítékaként pedig odaadta a lakcímkártyáját. Ez azonban éppen a megtévesztést szolgálta, a nő és az élettársával ugyanis – egymással összejátszva – elhitette a férfival, hogy a lakcímkártya átvételével bűncselekményt követett el, amiért le fogják tartóztatni.

 

Az elsőrendű vádlott ekkor rendőrnek hazudva magát hívta fel a megvezetett férfit, mondván, 150 ezer forint fejében „segít” (ötvenezret „munkadíjként”, százezret egy ügyintéző „megvesztegetéséért” kért). A páros számítása bevált, a kliens fizetett. Ezen felbátorodva az örömlány élettársa már „ügyédként” próbálta zsarolni telefonon, mondván, a rendőrség a nő futtatásával gyanúsítja, amit fényképfelvétellel tudnak bizonyítani. A folyamatos fenyegetések hatására – említi az ügyészség – a férfi néhány nap leforgása alatt összesen 2 millió forintot adott át a prostituáltnak. Amikor azonban újabb kétmilliót akartak legombolni róla (a bizonyítékok megsemmisítésére hivatkozva), a férfi inkább a rendőrséghez fordult.

 

A Debreceni Törvényszék – elsőfokú bíróságként – a zsaroló férfit 8 év 10 hónap, társát 4 év börtönbüntetéssel sújtotta, valamint 2,5 millió forintot meghaladó vagyonelkobzást rendelt el. A sértettként is szereplő kuncsaftot a törvényszék hivatali vesztegetésben találta bűnösnek, ezért 3 hónap – 1 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

 

A fellebbviteli főügyészség hangsúlyozta: a megzsarolt férfi is bűncselekményt követett el azzal, hogy kenőpénzzel próbált kedvező elbírálást kicsikarni egy hivatalos személytől. A közélet tisztaságába vetett közbizalmat egyértelműen sérti az a magatartás is, ha nem létező ügyben vagy ténylegesen befolyásolt hivatalos személy hiányában történik ilyesmi – közölte a vádhatóság. Miután az elsőfokú ítélet mindhárom szereplő megfellebbezte
 

Az ítélet ellen mindhárom vádlott és védője fellebbezéssel élt. Az ügyészség az örömlányra és élettársára kiszabott büntetés súlyosítása végett fellebbezett, jelezve, a többszörösen büntetett előéletű férfi esetében nincs mód az enyhítésre. 
 

Az ügyben a Debreceni Ítélőtábla hoz másodfokú határozatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában