Lezárt nyomozás

2022.03.28. 11:08

Ittasan okozhatta a balesetet a gyanúsított, aki később elaludt a volánnál

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Forrás: police.hu

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai 2021. november 13-án este ellenőrizték a városba bevezető utakat, amely során egy összetört autóra lettek figyelmesek a Daru-Csegei utcán. Azonnal a járműhöz mentek, amiben ülve egy alvó férfit találtak. A tiszacsegei lakost felébresztették, aki elmondta az egyenruhásoknak, hogy mielőtt volán mögé ült, alkoholt ivott, és balesetet szenvedett - olvasható a police.hu-n.

 

Mint kiderült, a 49 éves férfi Balmazújváros központja felé haladt a személygépkocsijával, amikor nekihajtott egy közlekedési táblának, majd leparkolt, és elaludt. A sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Beismerő vallomást tett.

 

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában