Tárgyalóterem

2022.03.18. 11:29

Hiába volt példás katona, társként rettenetesnek bizonyult

Elsőfokú ítélet egy debreceni férfi ellen, aki többször bántalmazta élettársát.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Nem jogerősen 2 év szabadságvesztéssel sújtotta a Debreceni Törvényszék azt a volt szerződéses katonát, aki többször bántalmazta élettársát. A férfi a vádirattal egyezően teljeskörű, a bűnösségre is kiterjedő beismerő nyilatkozatot tett, tárgyaláshoz fűződő jogáról lemondott, így az ítélet előkészítő ülésen születhetett meg. A vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés büntetés kétharmadának kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. A terhelt 2021 nyaráig tartozott a honvédség állományába.

 

Az ítéleti tényállás alapján a férfi 2020 februárjától élt együtt a nővel és annak két gyermekével. Ám a féltékenysége miatt már a következő hónapban többször arcon ütötte párját. Júniusban jött egy újabb veszekedés, akkor a torkánál fogva ragadta meg és húzta magához az asszonyt.

 

2021 augusztusában – egy nyaralás apropóján – a helyzet odáig fajult, hogy a nő távozásra kérte a férfit, aki nem volt erre hajlandó. Majd azzal fenyegetőzött, hogy 

eltöri a sértett lányának kezét-lábát, kidobja a gyereket az ablakon, valamint „odaadja olyanoknak, akik majd megnevelik”. 

Mivel az anya félt attól, hogy a férfi tényleg bántalmazza a 9 éves kislányt, a gyermekeit kimenekítette a lakásból, majd ő is menekülőre fogta. A vádlott azonban a lépcsőházban utolérte, megrugdosta, és vissza is vonszolta volna, ha nem jelennek meg a szomszédok. Akkor a rendőrségtől tartva a férfi elmenekült.

 

A március 17-i ítélet szerint a végrehajtandó szabadságvesztést indokolta, hogy az ilyen esetek társadalmi veszélyessége a felderítés nehézségében, ezért a nagyfokú látenciában rejlik. Továbbá a  sértettek rendszerint vagy érzelmileg, vagy egzisztenciálisan függenek az elkövetőktől, akik így hosszabb időn keresztül visszaélhetnek ezzel a helyzettel. Az enyhítő körülmények között elhangzott, a férfi büntetlen előéletű, a katonai szolgálati viszonya példás volt annak megszűnéséig. 

Az ítélet azért nem jogerős, mert az ügyész súlyosítás, vádlott és védője enyhítés miatt jelentett fellebbezést. Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt, addig fenntartják a vádlott bűnügyi felügyeletét és a távoltartását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában