Összefoglaló

2022.03.07. 10:50

Feladta a leckét a tűzoltóknak a hosszúpályi nádastűz

Nehezen tudták megközelíteni a lángokban álló területet.

Forrás: MW-archív

Füst áramlott egy családi ház padlásáról Nyírmihálydiban, a Temető utcában. A nyíradonyi hivatásos tűzoltók átvizsgálták a padlást és eltávolították a kéményből a lerakódott kormot.


Szabadtéri tűz pusztított vasárnap Hajdúnánáson, Kaba és Tetétlen között, Hajdúhadházon, Sáp és Földes között, Nádudvar és Püspökladány között, valamint Hosszúpályiban, az Ibolya utcában. Utóbbi helyszínen a katasztrófavédelem munkatársai nehezen tudták megközelíteni a húsz hektáros nádas, gazos területet. A létavértesi önkormányzati és debreceni hivatásos tűzoltók végül kéziszerszámokkal és egy vízsugárral fékezték meg a lángokat – tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője. 

 

Tizenegy előállítás

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt huszonnégy órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.

 

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, ebből három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg négy külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

 

A rendőrök tizenegy személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt – összegezte a police.hu. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában