Ügyészségen az akta

2022.03.08. 14:32

Csak a szerencsének köszönheti, hogy nem okozott súlyos balesetet

Forrás: police.hu

Egy bihartordai fiatal közlekedett személyautójával 2021. augusztus 18-án 7 óra körül Berettyólapos gátsoron - írja közleménye elején a police.hu. A Dózsa György utca kereszteződéséhez érve egy „Állj! Elsőbbség adás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyott, majd nagy sebességgel nekihajtott az útpadkának, árokba csapódott, és egy lakóház kerítését beszakítva állt meg. A balesetben senki nem sérült meg, azonban a helyszínre érkező rendőrök észrevették, hogy a gépkocsi vezetője feltűnően vontatottan, lassan beszél. A kapitányságon kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. Később, gyanúsítotti kihallgatásán a 25 éves fiatal elismerte a felelősségét a baleset okozásáért és nem tagadta azt sem, hogy kábítószert fogyasztott mielőtt a volán mögé ült.

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a fiatal férfival szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Forrás: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában