Sziréna

2022.03.29. 14:55

Baltanyéllel, kaszával fenyegettek rendőröket Bagamérban, ítélkezett a Debreceni Törvényszék

Az ügy elsőrendű vádlottja 4 és fél év börtönt is kaphat. A döntés nem jogerős, folytatás a Debreceni Ítélőtáblán.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

Ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék a kedden megtartott nyilvános tárgyaláson annak a két férfinak és két nőnek az ügyében, akik rendőrökre támadtak Hajdú-Bihar megyében. Az elsőrendű vádlottat emberölés előkészülete miatt is felelősségre vonta a bíróság, olvasható a törvényszék közleményében.

 

Mint írják, a törvényszék az első és másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, míg a harmad- és negyedrendű vádlottak a bűncselekményt bűnsegédként követték el. Az elsőrendű vádlottat a bíróság emberölés előkészületének bűntettében is bűnösnek találta.  

Ezért az elsőrendű vádlottat a törvényszék halmazati büntetésül 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, a másodrendű vádlottat 3 év börtönbüntetésre ítélte, valamint őt 3 évre tiltotta el a közügyek gyakorlásától. A harmad-és negyedrendű vádlottakat a bíróság 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a történeti tényállást a vádirattal egyezően állapította meg. Eszerint 2021. június 28-án 0 óra 30 perc körül az első- és másodrendű vádlott ittas állapotban tartózkodtak egy bagaméri ingatlanban. A szomszédok csendháborítás miatt bejelentést tettek a rendőrségre, ezért az ingatlan előtt 1 óra körül megjelent a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság két járőre, akik közölték, hogy intézkedni akarnak a házigazdával vagy azzal, aki a zenét szolgáltatja. A két férfi ezen felháborodott, és egymást hergelve kimentek a bejárati kapuhoz, eközben a másodrendű vádlott azzal fenyegette meg a rendőröket, hogy baltát vesz magához, amivel megöli őket. A másodrendű vádlott magához is vett egy 90 centiméter hosszúságú baltanyelet, míg a két nő, a harmad- és negyedrendű vádlottak folyamatosan kiabáltak a rendőrökkel. 

Az elsőrendű vádlott közben megfogott egy kaszát, amit a feje fölé tartott, a két járőr irányába indult, és azzal fenyegetőzött, hogy ketté fogja őket vágni.

A bírósági közlemény szerint a férfi a kaszával folyamatosan közeledett, és mintegy 4 méter távolságból egy előresújtó mozdulatot is tett az őrmester felé. A két rendőr folyamatosan hátrált, majd gyorsan beültek a szolgálati gépkocsijukba, és megerősítő erőket kértek a helyszínre. Rövidesen még több rendőr érkezett a bagaméri ingatlanhoz, és felszólították a két férfit, hogy működjenek együtt, és jöjjenek ki a házból. A két nő ekkor ismét kiabálni kezdett a rendőrökkel, akiknek az elsőrendű vádlott azt ordította, hogy megöli őket, nem érdekli, ha húsz évre ítélik. Ezt azzal nyomatékosította, hogy megrángatta a bejárati ajtót, közben a másodrendű vádlott azzal fenyegetőzött, hogy a baltát a rendőrök hátába állítja. A két nő a társaikat folyamatos kiabálásukkal támogatta. A vádlottak a házból többszöri felszólítás ellenére sem jöttek ki, majd a helyszínre még több rendőri egység érkezett.

A rendőrök ezután behatoltak az ingatlanba, ahol elfogták a vádlottakat.

Dr. Lányi Csaba bíró az ítélet szóbeli indokolásában súlyosító körülményként értékelte a hivatalos személyekkel szembeni erőszak elszaporodottságát, az első- és másodrendű vádlottak esetében a társtettesi elkövetést, továbbá azt, hogy a bűncselekményt ittas állapotban, kitartó szándékkal követték el. Enyhítő körülményként vette azonban figyelembe, hogy a vádlottaknak kiskorú gyermekekről kell gondoskodniuk, valamint a harmad- és negyedrendű vádlott vonatkozásában azt, hogy a cselekményt bűnsegédként követték el.

 

Az ítélet nem jogerős. A döntést az első-, a harmad- és negyedrendű vádlottak tudomásul vették, míg a másodrendű vádlott enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. A védőjük saját jogán fellebbezett valamennyi vádlott vonatkozásában. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában