Havaria

2022.03.11. 09:44

Balesetek, kisebb tüzek, tettenérések

Nem tudott lejönni a tetőről egy hajdúbagosi férfi.

Forrás: Katasztrófavédelem

Három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában; két eset könnyű, egy viszont súlyos sérüléssel végződött – olvasható a rendőrség március 11-i összesítő közleményében. Mint írták, a szolgálatot ellátó állomány két személyt fogott el, őket bűncselekmény elkövetésén érték. Kilenc személyt állítottak elő, hatot bűncselekmény gyanújával.

 

A katasztrófavédelem az előző napi vonulásokról közölte: csütörtökön reggel személygépkocsi és kisbusz ütközött a 47-es főúton, Zsáka és Darvas között; egy beszorult utast feszítővágóval mentettek ki, átadva a mentőknek. A járművekben összesen kilencen utaztak, mindenkit kórházba szállítottak.

 

Az M35-ös autópályán, Hajdúnánás közelében szalagkorlátnak ütközött nyergesvontató; Debrecenben, a Besze János utcán lehasadt egy faág, valamint megyeszerte kellett oltani kisebb szabadtéri tüzeket – derül ki a katasztrófavédelmi „híradóból”. Hajdúbagoson, a Hold utcában egy ember felmászott a háztetőre, de nem tudott lejönni, neki is a tűzoltók segítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában