Jogerős

2022.01.28. 09:49

Bombariadóval vetett véget az eljegyzési bulinak, közmunkára ítélték

Beismerte a vádlott, hogy bosszúból tette, amit tett, mert nem hívták meg a rendezvényre. A Berettyóújfalui Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és egy ismerőse 2021. október 16-án este hat körül értek Pocsajra a munkából, majd iszogatni kezdtek - írja közleménye elején a Debreceni Törvényszék. Már hazafelé tartottak, amikor a település rendezvényházához értek, ahol zeneszóra lettek figyelmesek. A vádlott és az ismerőse szerettek volna bemenni az épületbe, azonban az ott tartózkodó, eljegyzésen résztvevő személyek ezt nem engedték meg, s szóváltás alakult ki közöttük.

 

Ezen feldühödött az ittas vádlott, majd odament a rendezvényház közelében lévő nyilvános telefonfülkéhez, és felhívta a rendőség segélyhívó központját azzal, hogy

Pocsajban az IKSZT Teleházban bombát rejtettem el. Viszhall, mindenki meghal.

A bejelentést követően a helyszínre kiérkező rendőri egységek lakosságvédelmi intézkedést hajtottak végre, az eljegyzési ünnepséget pedig félbeszakították. Az ott tartózkodó 23 vendégnek el kellett hagyni az épületet annak érdekében, hogy azt a rendőrség átvizsgálhassa. A bombakutatás és a rendőri intézkedések során megállapítást nyert, hogy a bejelentés valótlan, ezt követően rövid időn belül azonosították és elfogták a vádlottat, akinek a közveszéllyel járó esemény bekövetkeztével fenyegető állítása alkalmas volt a köznyugalom megzavarására.

 

A Berettyóújfalui Járásbíróság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt a vádlottal szemben 312 óra közérdekű munka büntetést szabott ki. A döntés jogerős.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában