Felhívás

2021.12.22. 10:17

Segítséget kérnek a rendőrök a hajdúszoboszlói trafikrablás kapcsán

Fedélzeti kamera rögzíthette a tettest?

Forrás: Napló-archív

Fotó: Tóth Imre

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt indított eljárást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. Mint arról korábban hírt adtunk, december 16-án, 19 óra 30 perc körül bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére arról, hogy Hajdúszoboszlón, a Dózsa György utcában kiraboltak egy dohányboltot.

 

Egy férfi bement a trafikba, ahol egy késsel a kezében a bevételt követelte az eladótól. Miután az alkalmazott átadta a pénzt, az elkövető elmenekült.

 

A rendőrök az esettel összefüggésben kérik azokat a járművezetőket, akik fedélzeti kamerával rendelkező gépjárművel közlekedtek december 16-án 18 óra 30 perc és 20 óra között Hajdúszoboszlón, a Nádudvari és a Dózsa György utcákon, jelentkezzenek személyesen a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon (Hajdúszoboszló Rákóczi utca 4. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén – írja a police.hu. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

 

Kapcsolódó cikk:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában