jogerős az ítélet

2021.11.03. 17:35

Szenteste szurkálta össze feleségét a férfi, kényszergyógykezelést rendelt el a bíróság

Tizennyolc késszúrással sebesítette meg a feleségét a böszörményi férfi.

Fotó: Czinege Melinda

Ítéletet hirdetett szerdán a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A vádirat szerint a pszichés betegséggel küzdő férfi állapota 2019 őszétől kezdődően folyamatosan romlott. Ez jelentős kihatással volt a mindennapi életvitelére is. A férfi betegsége és állapota miatt feleségét és a gyermekeit hibáztatta, továbbá eluralkodott rajta a féltékenység. A vádlott felesége 2020. december 24-én kora reggel a ház fürdőszobájában készülődött, ezt követően dolgozni indult volna. Erre a vádlott is felkelt, a konyhában magához vett egy 11 centiméter pengehosszúságú konyhakést, majd bement a felesége után a fürdőszobába. A férfi az ajtót belülről bezárta és hosszabb időn keresztül szótlanul nézte a sértett készülődését. A felesége kérdéseire mindeközben nem válaszolt. Amikor a nő a konyha felé indult, a vádlott odalépett hozzá és a késsel nyakon szúrta. Ezután a férfi egymást követően legalább még tizenhét alkalommal megszúrta, illetve megvágta a feleségét az arcán, nyakán, tarkóján, mellkasán, valamint a védekezésként feltartott jobb csuklóján.

Miután a vádlott felhagyott a bántalmazással, a konyhakést maga ellen fordította és a nyakát, valamint a mellkasát többször közepes erővel megszúrta. A nő próbált segítségért kiáltani, de azt a korai idő miatt nem hallotta senki. A vádlott egy darabig nem engedte ki a sértettet a fürdőszobából, majd kis idő elteltével mobiltelefonon maga tett bejelentést a rendőrségen és értesítette a mentőket. A kórházba szállítást követően a sértetten életmentő műtétet hajtottak végre.

Fotó: Czinege Melinda

A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája pedig a férfi mentális betegségére tekintettel elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését. A Debreceni Törvényszék szerdai ítéletében felmentette a férfit az életveszélyt okozó testi sértés vádja alól. Az indoklás szerint a vádlott beszámítási képességét az elmeállapota kizárta, ezért a bíróság a férfi kényszergyógykezelését rendelte el.

Az ítélet jogerős.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában