Ítélőtáblán az ütlegelés

2021.11.20. 13:41

Erzsébet utcai hajléktalangyilkosság: súlyosíthatják a büntetést

A gyanúsított a hanyatt fekvő sértett arcát többször nagy erővel megtaposta.

20210706 Budapest Hajléktalan a József körúton. fotó: Baranyai Attila (BA) City Magazin/Hírnyolc

Fotó: illusztráció / MW-archív

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettét tárgyalja csütörtökön 9 órától a Debreceni Ítélőtábla. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék júliusban A. K. vádlottat, mint visszaesőt 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész súlyosításért fellebbezett. A tényállás szerint a vádlott és élettársa 2020 márciusától hajléktalanként éltek. Gyakran ittak, a bűncselekmény napján is szeszért mentek. Az Erzsébet utcán vették észre az ott ülő, idősebb hajléktalant, akit látásból ismertek.

Magára hagyta a sértettet

A vádlott tüzet kért tőle, de ekkor hirtelen ököllel szájon ütötte őt. A vádlott feldühödött, és dulakodni kezdett a későbbi sértettel. Megcsúszott, hátraesett, és magával rántotta a földre a sértettet is. A fiatal gyorsan fel tudott állni, majd többször nagy erővel arcon taposta a hanyatt fekvő sértettet, aki elvesztette az eszméletét. Ekkor A. K. magára hagyta az áldozatát, és távozott a helyszínről. A vádlottat az élettársa többször felszólította, hogy hagyja abba a bántalmazást.

Az elszenvedett sérülés és a sértett halála között ok-okozati összefüggés volt megállapítható. Az ítélőtábla közölte: a férfi életét a gyors és szakszerű orvosi segítség sem tudta volna megmenteni.

HBN

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/felgongyolitettek-a-nyomozok-az-erzsebet-utcai-gyilkossagi-ugyet-5220610/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában