Sziréna

2021.11.30. 11:50

Betörtek egy biharkeresztesi pizzériába, ügyészségre került az ügy

A rendőrök egy 16 éves berekböszörményi fiút gyanúsítottak meg a bűncselekmény elkövetésével.

Fotó: police.hu

A rendőrségre 2021. március 5-én reggel érkezett bejelentés arról, hogy betörtek egy biharkeresztesi pizzériába. A bejelentő elmondta, hogy némi készpénzt, valamint egy mobiltelefont vitt magával az elkövető. A rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd személyismeretüknek köszönhetően látókörükbe került egy berekböszörményi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozás adatai szerint a 16 éves fiú betörte a pizzéria bejárati ajtajának üvegét, bemászott rajta, majd értékek után kezdett kutatni. A biharkeresztesi nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, az ellopott telefont pedig lefoglalták tőle – írja a police.hu.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában