összefoglaló

2021.10.02. 09:20

Tűz ütött ki éjjel egy hajdú-bihari szeméttelepen

A 47-es főút mellett csaptak fel a lángok. Ügyeleti hírek péntekről.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Pénteken késő este Furta közelében, a 47-es számú főút mellett, a szeméttelepen tűz keletkezett. Az esethez a berettyóújfalui hivatásos tűzoltókat riasztották, az egység egy vízsugárral fékezte meg a lángokat – tudatta a megyei katasztrófavédelem.

Féltucatnyi tettenérés

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amely súlyos sérüléssel végződött – olvasható a police.hu-n.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 10 személyt állítottak elő, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában