Bonnie és Clyde kicsiben

2021.10.19. 15:30

Többször is megpróbálhatott rabolni egy nyomulós páros Debrecenben

Cigarettáért zaklattak járókelőket az utcán, egy dohányboltban italt és pénzt próbáltak szerezni – számolt be a Debreceni Törvényszék.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A Debreceni Járásbíróság október 15-i tárgyalásán hirdetett ítéletet két vádlott az ügyében, akik Debrecen több pontján is megkíséreltek bűncselekményeket elkövetni – adta hírül hivatalos oldalán a Debreceni Törvényszék.

Az elsőfokú bíróság a vádlottakat társtettesként felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében és társtettesként elkövetett lopás vétség kísérletében, ezen felül a másodrendű vádlottat súlyos testi sértés bűntett kísérletében mondta ki bűnösnek. Ezért az elsőrendű vádlottat 8 év, míg társát 6 év fegyházbüntetésre ítélte, továbbá eltiltotta őket 8, illetve 6 évre a közügyek gyakorlásától.

A bíróság által elfogadott tényállás szerint az elsőrendű vádlott és társa 2019. október 27-én 14 óra 30 perc körül bementek egy debreceni dohányboltba, ahol elterelték az eladó figyelmét és olyan szeszes italok után érdeklődtek, amelyek magas polcra voltak elhelyezve. Az ittas állapotban lévő vádlottak megkérték az eladót, hogy mutasson meg nekik egy-két márkás italt. Az eladó felállt egy kisszékre, hogy levegye az italokat, eközben az elsőrendű vádlott, a 31 éves debreceni M. A. több italt és dohányterméket magához vett, majd azokat odaadta a 26 éves M. H.-nak, aki kivitte a lopott árut az üzletből, majd később visszament. Az eladó arra figyelt fel, hogy a 31 éves férfi átnyúlt a pulton és készpénzt vett ki a kasszából. Az eladó rászólt a vádlottra, aki visszadobta a pénzt a kasszába, majd társával együtt távozott a boltból. Pár perc múlva mindkét vádlott visszatért a dohányboltba, ahol ezúttal cigarettát akartak venni. Az ittas állapotban lévő M. A. az eladóval beszélt, míg a 26 éves nő a pénztárgép oldalánál lévő aprópénzt tartalmazó rollnikat zsebre tette. Az eladó rászólt a nőre, aki egy rollnit odaadott az eladónak. Amikor a többit is visszakérte tőlük, a két vádlott kirángatta egymást az üzletből.

Pár nappal később, 2019. október 29-én, 22 óra 20 perc körül a Petőfi téri vasútállomás bejáratánál sétált a férfi és társa, amikor megláttak egy egyedül dohányzó nőt. A két vádlott megállt a sértett előtt, majd a másodrendű vádlott odalépett és egy szál cigarettát kért. A sértett elmondta, hogy szívesen adna, de neki is csak egy szál maradt. A 26 éves nő ekkor ideges lett és dühében megütötte a sértettet, aki ezután odasietett a közelben lévő rendőrautóhoz és segítséget kért a járőröktől – részletezi a Debreceni Törvényszék közleménye.

A lefolytatott bizonyítási eljárás során a járásbíróság bizonyítottnak látta az ügyészség harmadik vádpontját is. A két vádlott 2019. november 3-án 22 óra körül a Piac utcán az arra elhaladó gyalogosoktól kért cigarettát. Amikor nem kaptak, hangosan szitkozódtak. Az eseményre felfigyelt három férfi, akik egy közeli padon ültek. Az elsőrendű vádlott odament hozzájuk és egyikőjüktől cigarettát kért. A másodrendű vádlott röviddel később megismételte a kérést, mire a sértett elutasító választ adott és elküldte őket egy közeli dohányboltba. Ekkor a két vádlott ideges lett, kiabálni, szitkozódni kezdett, majd a 26 éves nő a zsebéből elővett és kinyitott egy rugóskést. A 31 éves férfi rászólt a társára, hogy tegye el, azonban M. H. a kést a sértett mellkasa felé fordította és fenyegetően lépett fel. A sértett védekezni próbált, majd felemelte a lábát, ekkor az elsőrendű vádlott elővett a zsebéből egy paprika sprayt és azt odatartotta a férfihoz. A fenyegetés hatására a sértett és két barátja megijedt, meg sem mozdultak, majd a vádlott eltette a paprika sprayt. A két vádlott cigarettát a fenyegetés ellenére sem kapott, ezért a 26 éves nő hátrálni kezdett, közben a késsel folyamatosan hadonászott, majd mindketten elmentek a helyszínről – derül ki a vádiratból.

Dr. Burai Judit bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte a másodrendű vádlott esetében a többszörös halmazatot, valamint azt, hogy felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el a bűncselekményeket. Az elsőrendű vádlott esetében azt, hogy többszörös visszaeső és azon túl is büntetett, más büntetőeljárás hatálya alatt követte el a bűncselekményeket és a társtettesi elkövetési módot. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a bűncselekmények kísérleti szakban maradtak.

A bíróság ítélete nem jogerős, azt az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlottak és védőik fellebbeztek a döntés ellen.

Az ügy másodfokú jogerős befejezésig a bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában