halottak napja

2021.10.27. 12:30

Tanácsokkal is segíti a rendőrség a békés temetői megemlékezést

Halottak napja és mindenszentek idején a hajdú-bihari rendőrök vigyáznak a megemlékezők biztonságára és segítik a temető környékén közlekedőket.

20191101 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak Magyarország Mindenszentek a miskolci Szent Anna temetőben.

Fotó: MW-archív

Közeleg a halottak és mindenszentek napja. A temetőkben és azok környéken az elkövetkező néhány napon jelentősen megnövekszik a forgalom, egyre többen látogatnak ki elhunyt szeretteik sírhelyeihez. A hajdú-bihari rendőrök a korábbi évekhez hasonlóan, ebben az időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a jogsértések megelőzésére, továbbá a temetők közrendjének és közbiztonságának fenntartására.

Annak érdekében, hogy a megemlékezés nyugodtan és biztonságosan teljen, kérik, hogy fogadják meg a tanácsaikat:

  • A gépjárműlopások, illetve a gépjárművekből történő lopások megelőzése érdekében fontos, hogy járművük ajtajait, ablakait és a napfénytetőt mindig zárják le, mielőtt az autót elhagyják, még akkor is, ha rövid időre! A leállított, lezárt autók utasterében, üléseken, kalaptartón, műszerfalon ne hagyjanak telefont, táskát, kabátot! Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni ezeket a dolgokat, akkor ne a temető parkolójában, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be a csomagtartóba!
  • Az úgynevezett alkalmi lopások elkerülése érdekében, figyeljenek értékeikre! Az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak, mint például a kerékpárok, csomagok, táskák, illetőleg egyéb értékek könnyű prédát jelentenek az elkövetőknek, amelyeket fizikai erőszak alkalmazása nélkül is könnyedén eltulajdoníthatnak. A sírok gondozása közben ne tegyék le a földre, a sírkövekre a táskáikat, és semmiképpen ne hagyják még rövid időre sem őrizetlenül személyes dolgaikat!
  • Csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához vagy az utazáshoz szükségük van! Ha bankkártyáikat nem szeretnék használni, akkor hagyják otthon! Értékeiket már akkor tegyék biztonságos helyre, amikor elindulnak otthonról!
  • Felhívják továbbá a közlekedők figyelmét, hogy a megnövekedett jármű- és gyalogosforgalomra tekintettel nagyobb odafigyeléssel, türelemmel és körültekintéssel közlekedjenek.
  • Amennyiben mégis megtörténik a baj, forduljanak bizalommal a temetők környékén szolgálatot ellátó egyenruhásokhoz, vagy tegyenek bejelentést a 112-es hívószámon!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában