Lezárt nyomozás

2021.10.14. 09:09

Ezért ne legyen a PIN-kód a bankkártya mellett!

Egy harmincéves férfi pénztárcát talált az utcán, majd közel kétszázezer forintot vett le egy idős nő bankszámlájáról – közölte a rendőrség.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Feljelentést tett a rendőrségen egy nő június 17-én arról, hogy egy ismeretlen elkövető közel kétszázezer forintot vett le a bankkártyájával a számlájáról. A sértett aznap délelőtt elhagyta a táskáját a benne lévő pénztárcájával, mobiltelefonjával és más értéktárgyaival együtt Debrecenben. Hazaérve azonnal ellenőrizte netbankon keresztül az aznapi pénzforgalmát és akkor döbbent rá, hogy valaki többször is sikeres tranzakciót hajtott végre a bankkártyájával – jelent meg a police.hu-n.

A rendőrök az ügy felderítésébe kezdtek, majd azonosítottak egy férfit, akit a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 30 éves helyi lakost előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Részletes beismerő vallomást tett és elmondta a nyomozóknak, hogy a Jászai Mari utcán találta meg a táskát, majd egy kevésbé forgalmas helyen gyorsan átnézte. Mivel a pénztárcában a bankkártya mellett egy PIN-kódot is talált, így az első útja egy bevásárlóközpontba vezetett. Nem vásárolni akart, hanem egy bankautomatát keresett, majd közel 200 ezer forintot vett le a sértett számlájáról – derül ki a rendőrség közleményéből.

A Debreceni Rendőrkapitányság információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett és jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai

  • A bankkártyát és a PIN-kódot ne tárolja egy helyen! Ne írja rá a bankkártyára a kódot!
  • Ha a bankkártyát használja, ügyeljen arra, hogy senki ne láthassa a PIN-kód beütését.
  • Abban az esetben, ha elvesztette vagy ellopták a kártyát, azonnal tiltsák le azt!
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában