fotókkal

2021.09.21. 10:31

Kiégett a dorogiak szeretett üzlete

A legfontosabb, hogy senki sem sérült a tűzben.

Fotó: Miska Andrea

Hadd ne mondjak most semmit, kemény éjszakám volt. Valami csoda folytán a lányok ki tudtak menekülni a lángoló épületből; és az a legnagyobb szerencse, hogy senki sem sérült meg. Mire odaértem, már minden égett

– mondta telefonon, és érthető okok miatt igencsak zaklatott hangon a Hajdúdorog belvárosában lévő épület bérlője. Hétfőn a főutcára nyíló rész teljesen kiégett, a Hajdúböszörményből és Hajdúnánásról érkezett tűzoltók oltották el a lángokat.

Fotó: Kovács Zsolt

Térjünk azonban vissza az előző telefonbeszélgetésre, amelyet László Sándor, a helyi Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója készülékén tettünk meg, miután beszéltünk a tűzről a kiégett épületet tulajdonló társaság első emberével. – 2018-tól bérlik tőlünk, és a kft. grill ételbárt üzemeltet benne. Hogyan történt a tűz? Információim szerint a vendéglátóegységben hétfőn mindent úgy kezdtek, ahogyan évek óta teszik. Bejött a két alkalmazott, beindították a gépeket, majd hátramentek a húst előkészíteni. Kis idő elteltével füstöt éreztek, és ahogy előrementek, az olajsütő már lángolt. Még volt annyi idejük, lélekjelenlétük, hogy áramtalanították az üzletet. Elöl azonban már nem tudtak kimenekülni, hátul hagyták el a helyiséget. Hamar lángba borult az üzletbelső. A legfontosabb, hogy személyi sérülés nem történt – idézte fel a történteket László Sándor. Az elnök-vezérigazgató elmondta azt is, hogy társaságuk biztosította az épületet, a bérlő pedig a berendezéseket, gépeket. A bérlő biztosítója már felmérte a kárt, az övék szerdán jön ki. Ezt követően kezdődhet meg a zrt. részéről az épület helyreállítása, a bérlőnek pedig a tűz martalékává vált berendezés, gépek beszerzése, az üzlet berendezése, újraindítása.

Két városból is jöttek

Már csak a környéket füst- és koromszaggal elárasztó, kiégett belsejű üzlet látványa idézte fel az előző napi szerencsétlenséget. Az épület árnyékolóvásznai háromnegyed részben elégtek, a maradékot a szél lengette a fémmerevítőjén. A falak füstösek, a növényzet is megégett, megpörkölődött. A nyílászárók hiányoztak, az ajtót ideiglenesen odatámasztott bejárat helyettesítette, az ablakok helyén felszegelt deszkák korlátozták a belátást. Az ablakpárkányon egy piros vödörben temérdek fémpénz – talán ebbe gyűjtötték az aprót. A helyiségben az éghető részeknek csak maradványai vannak, a falak fekete kormosak. Már kipakoltak mindent, egy talicska maradt csak bent.

– Rájár a rúd Dorogra, nagyon! – állapította meg egy biciklivel érkezett nő. – A múlt héten 400 négyzetméteren égett az avar, tegnap meg ez az üzlet… – ül föl kétkerekűjére, ahogy szétnézett a katasztrófavédelem műanyagszalagjával körbekerített részen kívülről.

Szerettünk ide járni, mert amikor korlátozás volt, néha innen szállíttattuk ki az ételt, és megszoktuk. Az ismerősöm unokája itt dolgozott a nyáron, fagyit árult. Hát, sajnáljuk! Mi pénzkiesés most az üzletnek ez? Mikor nyithat újra? Megnyithat-e egyáltalán?

– bocsátkozott találgatásba egy ugyancsak biciklivel érkezett idős asszony, aki nem titkolta, azért jött föl, hogy megnézze, mi füstölt előző nap délután. Megjegyezte, a füstöt egész Dorogon lehetett látni.

– Annyit láttam, hogy dől a füst az épületből, aztán pillanatok alatt már a tűz is látszott bent – idézte fel az előző nap történéseit a vendéglátóhely közelében lakó férfi. – Gyorsan kiértek a tűzoltók, jöttek Nánásról, Böszörményből. Locsolták a tetőt, oda többször is felmentek, talán a szellőzőn beáramló levegő táplálta a tüzet. Bentről gázpalackokat is hoztak ki. Az a csuda, hogy az a két nő épségben ki tudott menekülni!

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában