vádat emeltek

2021.09.01. 15:35

Fiatal egyiptomi férfi dühönghetett egy debreceni szórakozóhelyen

Az ügyészség szerint kitessékelése után a helyszínre érkező rendőröket is szidta.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a külföldi férfi ellen, aki ittas állapotban poharakat tört egy szórakozóhelyen, majd trágár módon beszélt a vele szemben intézkedő rendőrökkel, tudatta közleményben a megyei főügyészség.

Mint írják, július 10-re virradó éjszaka a fiatal egyiptomi férfi egy Debrecen belvárosában lévő szórakozóhelyen tartózkodott, ahol az este folyamán erősen ittas állapotba került.

Emiatt a vádlott az éjszaka folyamán az asztalról koktélos poharakat söpört le, egy alkoholos üveget is szándékosan összetört, továbbá a helyszínen lévő személyekbe minden indok nélkül belekötött. Ezt észlelve a biztonsági őrök kivezették őt a szórakozóhelyről. A bejárat előtt, az utcán tovább kötekedett, az ott tartózkodó vendégeket inzultálta, majd az utcán a közelben parkoló egyik személygépkocsi motorháztetejére is ráütött, abban azonban kárt nem okozott.

A közlemény szerint a biztonsági őrök ezt követően értesítették a rendőrséget, és a helyszínre érkező rendőrök a férfit előállították. Ezalatt a vádlott a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőrökkel trágár módon beszélt, és folyamatosan sértő kifejezést használt velük szemben.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban, az azt észlelő személyekben megbotránkozást és riadalmat keltsen. A hatályos jogszabályok értelmében a helyszínen intézkedő rendőrök hivatalos személyek, akik a vádlottal szemben munkaköri feladataikat teljesítették – mutat rá az ügyészség, hozzátéve, az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlott ellen garázdaság vétsége és a sértett munkakörének ellátásával összefüggésben elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az iratok tartalma alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában