Cigaretta volt a csali

2021.05.26. 08:48

Egy debreceni edzőteremben kezdődött, lövöldözéssel ért véget a történet

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 6 millió forintot akart megszerezni ismerősétől, a piszkos munkát pedig egy másik, ukrán ismerősével végeztette el – derül ki a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség közleményéből.

Fotó: police.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség jelentős értékre, fegyveresen, felbújtóként elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy debreceni férfi ellen, aki ismerőse közreműködésével 6 millió forint készpénzt vett el a sértettől – tájékoztatta portálunkat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett egy debreceni edzőteremben ismerkedtek meg. A sértett 2020 februárjában arra kérte a vádlottat, segítsen neki több millió forint értékben zárjegy nélküli cigarettát vásárolni, hogy annak tovább értékesítése révén jelentős haszonra tegyen szert. A vádlott elhitette a sértettel, hogy tud neki segíteni, majd beavatta a tervébe a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó ukrán ismerősét és rávette, hogy a sértett előtt játssza el az illegáliscigaretta-kereskedő szerepét, hogy megszerezzék tőle a pénzét – írja a Főügyészség.

Fotó: police.hu

Az ukrán férfi 2020. február 7-én Debrecenben találkozott a sértettel, míg a vádlott távolabb várakozott az autójában. A találkozó alkalmával az ukrán férfi beült a sértett járművébe, ahol meggyőződött arról, hogy a sértettnél van a 6 millió forint készpénz. Ezután az ukrán személy kiszállt, majd hirtelen visszafordult és a sértettre lőtt egy gumilövedék kilövésére alkalmas lőfegyverrel, áldozatát a jobb csuklóját találta el. A fegyveres férfi ezt követően gyorsan kivette az autóból a táskát, amit a sértett megpróbált megakadályozni. Dulakodás alakult ki közöttük, ennek során az ukrán férfi a sértettre még kétszer rálőtt. A fegyveres férfi ezután magához vette a pénzzel teli sporttáskát, majd a helyszínről futva elmenekült. Az eseményeket látva a vádlott is elhajtott a helyszínről – tudtuk meg a főügyész közleményéből.

A bűncselekmény következtében a sértettnek a karján és a vállán 8 napon túl gyógyuló lőtt sérülései keletkeztek.

Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le, az ismeretlen helyen tartózkodó ukrán állampolgár ellen a büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlott ellen jelentős értékre, fegyveresen, felbújtóként elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje és mellékbüntetésül tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, továbbá a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el. A főügyészség a vádiratban a büntetés konkrét mértékére is indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott a Törvényszék előkészítő ülésén a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában