közös munka

2021.03.26. 15:57

Együtt dolgoznak a lánglovagok a határ két oldaláról

Az Interreg program keretében megvalósított projekt összköltsége 1 millió 207 ezer 339 euró volt, ebből 549 ezer 140 euró a hajdú-bihari igazgatóságra eső összeg.

20210325 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Magyar és román tűzoltók együttműködéséről tartottak sajtótájékoztatót.

Fotó: Kiss Annamarie

– A Bihar és Bihor megyei katasztrófavédelmi erők hároméves közös pályázata a végéhez ért, ennek keretében Hajdúszoboszlón át tudtunk adni egy 30 fő részére kialakított oktatási központot – jelentette be Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

– Ennek az a jelentősége, hogy Hajdúszoboszlón van a katasztrófavédelem romvárosa, annak használatához, a román partnerrel együtt végrehajtandó gyakorlatokhoz most már rendelkezünk elhelyezési körletekkel és előadóteremmel, melyek megfelelnek a modern kor követelményeinek. Román oldalról a határ mentén megépült egy kiképzőbázis, eszközöket vásároltak, köztük tűzszimulációs konténert. A két megye tűzoltói közös felkészülésen vettek részt, és vesznek részt a jövőben is, ennek következtében a határ menti beavatkozások nagyobb hatékonyságát várjuk el – magyarázta a parancsnok.

Kérdésünkre elmondta, hogy évente néhány esetben lehet szükség közös munkára, legjellemzőbben a határ mentén keletkezett szabadtéri tüzeknél, továbbá a határ közelében történő balesetek felszámolásánál.

– A közös munka és gyakorlatok nagyon eredményesek voltak mindkét fél részére. A román kollégákkal meg tudtuk beszélni a tűzoltás taktikai részleteit, megismertük egymás irányvonalait. A határ menti munkát hatékonyabbá tehetjük és baráti viszonyt is ki tudunk alakítani a közös program révén – osztotta meg Bődi Sándor tűzoltó őrmester, aki részt vett a projekthez kapcsolódó képzésen.

A Naplónak elmondta, a tűzoltási stratégiák nem egyformák, ahogyan a járművek sem. – Mi az újfajta, magyar gyártmányú autókat használjuk, ez más, mint a román kollégáké. A mi tűzoltási technikánk támadó, más a szivattyúink teljesítménye, mi a tömlőket duplán szedjük fel, ők egyszeresen – sorolt néhány különbséget, hozzátéve, hogy ha mindezeket tudják a felek egymásról, jobban képesek együtt dolgozni. – Egy közös tűzoltás során fontos a kommunikáció is, angol a közös nyelv, melyen a két parancsnok megbeszéli, ki melyik oldalról támadja a tüzet, ki mit véd, mit határol körül – fejtette ki.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a járványhelyzet megnehezítette a közös munkát, az oktatás idén, online formában zajlott, illetve a gyakorlatok egy részét a felek külön-külön, majd a tapasztalatokat kicserélve teljesítették.

Az Interreg program keretében megvalósított projekt összköltsége 1 millió 207 ezer 339 euró volt, ebből 549 ezer 140 euró a hajdú-bihari igazgatóságra eső összeg. Nyelvi képzést is tartalmazott, mely során 100 órában szakmai angolt tanultak a résztvevők.

A program keretében a hajdúszoboszlói bázison egy olyan 21. századi igényeknek megfelelő kompakt oktató- és kiképzőbázis létesült, amely alkalmas arra, hogy a két határmenti megye hivatásos és önkéntes tűzoltói, valamint a katasztrófák elleni védekezésben résztvevő és együttműködő szervezetek a különböző katasztrófahelyzetek szakszerű felszámolására fel tudjanak készülni.

A projekt során a meglévő határ menti együttműködés elmélyítése és a közös felkészülés érdekében terveztek végrehajtani egy közel 30 órás elméleti felkészülést. A román kollégák a megépült oktató komplexum használatának keretein belül ismerkedhettek volna meg a katasztrófák elleni védekezés magyar rendszerével. A jelenlegi pandémiás helyzet és abból adódó korlátozások okán ezen képzésre csak online kerülhet sor. Ugyanezért a hajdúszoboszlói bázisra tervezett közös gyakorlat is majd csak a fenntartási időszakban fog megvalósulni.

SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában