számíthatnak rá

2021.03.23. 20:55

A sámsoni polgárőr, aki mindenkin segít

Barta Éva olyan személy, akinek ha megy egy telefonos jelzés, azonnal siet, mint egy jó tündér.

Több mint 10 éve tagja a Hajdúsámsoni Polgárőr Egyesületnek Barta Éva. Koordinációsként végzi mindennapi munkáját, amelyben segíti és motiválja párja, Balogh József, aki egyben az egyesület elnöke is.

Polgárőrbarátság, polgárőrkapcsolat: Barta Éva és párja, Balogh József | Fotó: Dandé Melinda

Tiszacsegén végezte az általános iskolai tanulmányait Éva, majd Debrecenben, az Irinyi János Szakközépiskolában szerzett szakmát. Kis kitérővel azóta Hajdúsámsonban lakik. Egy fiútestvére van, aki szintén tagja a polgárőrségnek. – A csapatmunka vonzott, hogy belépjek az egyesületbe, segítsem a párom munkáját, valamint jó érzés, ha tudok valakin segíteni. Jött egyik dolog a másik után – kezdte a beszélgetést Éva. – Egy átlagos napon egy polgárőr-koordinátornak négy óra után kezdődik a társadalmi munkája. Zebraszolgálat, a mindennapos problémák megoldásának szervezése, eltűnt személy keresése.

Fát vág, pénzt visz ki

Mindig számíthatnak rá a hajdúsámsoniak, telefonon is állandóan elérhető. A polgárőrségen belül az aktuális feladatokat szervezi, koordinálja a csapat munkáját, ha szükséges, értesíti az illetékes hatóságokat. Az önkormányzattal nagyon jó a kapcsolata, közös és szoros az együttműködés a lakossági problémák megoldásában. Éva rendszeresen részt vesz az ünnepségek és rendezvények biztosításában, az elkóborolt kutyák felkutatásában, segélyek és egyéb jótékonysági felajánlások kiosztásában. A pandémia miatti, tavaly tavaszi korlátozás idején és máskor is ebédet visz az időseknek, bevásárol, gyógyszert vált ki. A rászoruló emberek napi problémájára megoldást keres. – A szüleimtől is mindig azt láttam, amivel engem is elindítottak, „inkább mindig te segíts, mint hogy te szorulj segítségre” – emlékezett vissza. Leginkább a kisgyermekekkel, idős, elesett emberekkel és az állatokkal kapcsolatos események érintik meg. Az Országos Polgárőr Szövetség által elindított „SZEM Mozgalom” keretében bevonja a város lakosait a biztonság megőrzésébe, és ez nagyon hatékonyan működik.

Évát tavaly kitüntették a „Polgárőr Érdemkereszt” ezüst fokozatával, a polgárőr-egyesületben végzett kimagasló munkájáért. 2015-ben – az egyesület sikeres tevékenységének köszönhetően – Hajdúsámson Önkormányzata megkapta a Polgárőr Város kitüntető címet, valamint abban az évben a város díját is átvehették Közbiztonság kategóriában.

Dandé Melinda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában