Sziréna

2020.12.21. 13:43

Beismerte tettét a kabai baleset gázolója

A rendőrök még a baleset napján előállították és gyanúsítottként kihallgatták a sofőrt.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Kaba belterületén közlekedett személygépkocsijával 2020. december 20-án 15 óra körül. Amikor járműjével a Kazinczy utca és a Mátyás király utcák kereszteződéséhez ért, elütött egy elektromos kerékpárral haladó férfit, majd megállás nélkül elhagyta a helyszínt. A sértett a közlekedési balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett.

A bejelentést követően a rendőrök még aznap este azonosították a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. A férfi beismerő vallomást tett. Az eljárás során az is kiderült, hogy a 30 éves püspökladányi lakos nem rendelkezett vezetői engedéllyel, valamint az általa vezetett gépkocsi ki volt vonva a forgalomból – adta hírül a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában