Szavazásértékelés

2020.11.23. 13:33

Eljött az óvatos duhajok évszaka

Ködös táj, nyálkás utak – olvasóinkat ezúttal a baleset-megelőzésről kérdeztük.

Egyre hűvösebb napok köszöntenek ránk, szerkesztőségünkhöz rendre ilyenkor érkezik a legtöbb balesetekről szóló híradás. Bár a megelőzésre vonatkozó intelmek közhelynek tűnhetnek, mégsem lehet elégszer nyomatékosítani őket, hiszen életek forognak kockán. Ezért a szokott módon idén is felhívtuk az olvasók figyelmét arra, hogy mennyire fontos idejében felkészíteni a járműveket az egyre csökkenő hőmérsékletre és megváltozott útviszonyokra. Ám annak sem szabad hátradőlnie, aki már elintézte a szervizben ilyenkor esedékes abroncscserét, valamint ellenőrzéseket. Az autó állapotán és felszereltségén túl ugyanis a vezetéstechnikán, valamint a sofőr vérmérsékletén is rengeteg múlik.

A Hajdú Online ezúttal arról készített saját közvélemény-kutatást, hogy az olvasók miképpen próbálják megelőzni a közúti baleseteket. Örömmel nyugtáztuk az eredményt, mely szerint a többség megszívlelte az óvatosságra intő szavakat.

A voksolóknak mindössze 11 százaléka vallott arról, hogy nem foglalkozik az időjárási körülményekkel, ugyanúgy vezet, mint bármikor máskor. Másik 11 százalék nem ül autóba, inkább tömegközlekedéssel, gyalog vagy kerékpárral indul útnak. A szavazatok 34 százaléka árulkodik arról, hogy sokan a követési távolság növelésére figyelnek megváltozott út- és időjárási körülmények idején, míg a döntő többség, 44 százalék a sebességet választja meg körültekintőbben.

Bár a szavazás végkifejlete alapvetően örömteli, ismét kihangsúlyozzuk a szakértők és a rendőrség által sokszor hangoztatott tényt: nem elegendő egyetlen tanácsot szem előtt tartani!

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság intelmeit ebben a cikkünkben olvashatják el.

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/eletstilus/kiadvanyban-emlekeztet-az-itm-a-teli-kozlekedes-kockazataira-4517668/

https://haon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/torokszorito-videoval-motivaljak-az-autosokat-hogy-mindenki-hazaerjen-4416094/

https://haon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/a-rossz-gumi-a-vizes-ut-es-a-mobiltelefon-is-oka-lehet-a-rafutasos-baleseteknek-4388290/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában