sziréna

2020.11.24. 08:21

Buszmegállóban hagyott mobilt nyúltak le Debrecenben

Az ügyben jogtalan elsajátítás és orgazdaság miatt emeltek vádat.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A Debreceni Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki a talált mobiltelefont nem adta le, hanem azt két nap múlva értékesítette egyik kollégájának – tudatta közleményben a Hajdú–Bihar Megyei Főügyészség.

Mint írják, az asszony április 27-én 14 óra 30 perc körüli időben Debrecen belvárosában az egyik forgalmas buszmegállóban tartózkodott, ahol észrevette a sértett által korábban ottfelejtett mobiltelefont.

A nő a készüléket magához vette, majd eltette a táskájába. Április 29-én reggel magával vitte a munkahelyére, és ott az egyik munkatársának, a másik vádlottnak elmondta, hogy a mobiltelefon hogyan került hozzá, majd ezt követően megállapodtak abban, hogy a férfi 13 ezer forintért megvásárolja azt az asszonytól.

A férfi vádlott a mobiltelefont néhány hétig használta, majd azt egy ismerősének ajándékozta, akinek a készülék eredetéről nem volt tudomása, mutat rá az ügyészségi híradás.

A vádlottak a sértettnek 82.500 forint kárt okoztak, amely részben, a készülék lefoglalásával és a sértettnek történő kiadásával megtérült.

A bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottak ellen a Debreceni Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége és kisebb értékre elkövetett orgazdaság vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság mindkét vádlottat intézkedésként bocsássa próbára és a meg nem térült kár vonatkozásában rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában