Összefoglaló

2020.10.17. 09:03

Villámcsapás miatt vonultak a nyíradonyi tűzoltók

Kidőlt egy fa Nyíradony és Balkány között, a forgalmat is akadályozta. Ügyeleti hírek péntekről.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Villám csapott egy fába, emiatt az kidőlt, és a közúti forgalmat akadályozta péntek délelőtt Nyíradony és Balkány között – tudatta a megyei katasztrófavédelem. Az esethez a nyíradonyi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a fát kézi erővel húzták le az útról.

Négy körözött, négy tettenérés

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására – írja a police.hu.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, akik közül négy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 21 személyt állítottak elő, közülük 11 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában