hét év fegyház

2020.10.15. 14:34

Rendesen benézte a rablással vádolt férfi, aki milliókra számított

A Debreceni Járásbíróság ítéletet hozott csütörtökön egy 27 éves berekböszörményi férfi ügyében, aki kirabolt egy idős asszonyt, majd a zsákmányolt táskát a benne lévő mintegy hárommillió forinttal együtt kidobta, mert azt hitte, üres – írja az MTI.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A Debreceni Törvényszék közlése szerint a vádlottat rablás és súlyos testi sértés bűntettében mondták ki – különös visszaesőként – bűnösnek. A férfi a tárgyaláson elismerte bűnösségét, a Debreceni Járásbíróság hét év fegyházra ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott augusztus 21-én kora délután Debrecenben, a Petőfi téri aluljáróban hátulról megragadta az idős nő kezében lévő táskát és többször erősen megrántotta. A sértett azt nem engedte el, ezért a férfi ismét megrántotta a táskát, ekkor az asszony földre esett, akit a vádlott a földön húzott.

A férfi a táskával, benne mintegy hárommillió forint készpénzzel és a sértett értéktárgyaival együtt elmenekült. Közben belenézett a táskába, de „a nagy sietség közben” abban nem látott semmit, ezért azt a helyszíntől 10 méterre eldobta, majd továbbszaladt.

A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett – ismertette a törvényszék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában