vádat emeltek

2020.09.22. 09:31

Tartozás miatt tört ki a balhé a sörözőben, a rendőrség beavatkozására volt szükség

A Debreceni Járási Ügyészség önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat azzal a két férfival szemben, akik egy tartozás miatt bántalmazták ismerősüket.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vádlottak 2019. június 13-án a hajnali órákban szórakozni mentek egy debreceni sörözőbe. Az egyik férfi észrevette, hogy a söröző teraszán tartózkodott az ismerőse, aki 20 ezer forinttal tartozott neki.

A két férfi odament a sértetthez és követelték a tartozás megfizetését, közben vállánál megragadták és arcul ütötték a férfit. Egyikük elvette a kezéből a mobiltelefonját és a karóráját is lehúzta. A vádlottak közölték a sértettel, hogy csak akkor kapja vissza értéktárgyait, ha megfizette a tartozást.

A vádlottak ezt követően magára hagyták a sértettet, azonban folyamatosan szemmel tartották. Zárórakor ismét odamentek a férfihez, megfenyegették és közölték vele, hogy hazakísérik – olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség közleményében.

A megfélemlített sértett a másik mobiltelefonján értesítette a debreceni rendőrséget, akik a helyszín közelében megtalálták a férfitól elvett és elrejtett vagyontárgyakat.

A sértett nem szenvedett sérülést, azonban értékeinek elvételével 12 ezer forint kára keletkezett, ami visszaadás útján megtérült.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettüket beismerő vádlottakkal szemben társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az iratok tartalma alapján hozzon büntetővégzést, és a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában