Vége a nyomozásnak

2020.09.30. 10:39

Munkahelyi vita durvult el Böszörményben, egy ember majdnem belehalt

A hajdú-bihari nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint többször is megverte az egyik alkalmazottját – írja a police.hu.

Fotó: police.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 67 éves férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. július 29-én 12 óra körül egy hajdúböszörményi telephelyen szóváltásba került az egyik alkalmazottjával, akit ezt követően ököllel, többször fejen ütött – tudatta közleményben a rendőrség.

A sértett súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, és elfogták a feltételezett elkövetőt, akit ezt követően előállítottak. A férfit gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tett. A nyomozók az eljárás során azt is megállapították, hogy a 67 éves helyi lakos korábban is bántalmazta ismerősét.

Fotó: police.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában