videóval

2020.07.15. 08:28

Unokázós csalót foghattak a rendőrök Debrecenben

Már nem sikerült átvennie a kicsalt pénzt.

Fotó: police.hu

A nyomozás adatai alapján 2020. június 25-én 10 óra körül ismeretlen számról hívtak egy 70 éves debreceni nőt. A telefonáló közölte vele, hogy a férje közlekedési balesetet okozott és sürgősen pénzre van szüksége a keletkezett kár rendezése céljából – írja a rendőrség. A sértett a kérésnek megfelelően közel hat millió forint készpénzt adott át a lakásához érkező férfinak. Néhány perccel ezután érkezett meg a férj, aki a történteket meghallva azonnal értesítette a rendőrséget. Aznap több bejelentés is érkezett hasonló hívásokról, melyek nem jártak sikerrel.

A bűncselekmények kapcsán a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán indítottak büntetőeljárást csalás bűntett, továbbá csalás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 54 éves budapesti férfi, akit 2020. július 13-án Debrecen belvárosában fogtak el. Éppen egy újabb idős emberhez tartott, hogy átvegye a kicsalt pénzt. A nyomozók kihallgatták, beismerő vallomást tett. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a külföldön bujkáló „főnökei” utasításait követte. Ő volt az, aki az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó és pénzt kicsaló telefonhívások után felkereste a becsapott időseket. A hatóság az eljárás során vizsgálja, hogy a gyanúsított összefüggésbe hozható-e további bűncselekmények elkövetésével.

Frissítés: A nyomozó hatóság őrizetbe vette a férfit, illetve előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2020. július 16-án elrendelt.

A gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

A rendőrség hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét:

  • Fokozott fenntartással kezeljék a váratlanul jelentkező idegeneket, az olyan telefonhívásokat, amiben valaki arra hivatkozik, hogy hozzátartozójukat baleset, vagy más tragédia érte, bajba került, kárt okozott, és azonnal pénzre van szüksége, hogy a bajból kikerüljön!
  • Ne hajtsák végre a telefonon kapott utasításokat!
  • Ellenőrizzék le a telefonon kapott információt, a balesetről, egyéb káreseményről, bajról szóló hír valóság tartalmát! Hívják fel közvetlen hozzátartozóikat!
  • Bűncselekmény esetén hívják a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es számon!
  • A rendőrség arra kéri az idősek családját, közvetlen ismerőseit, hogy hívják fel rokonuk figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre!

    Az úgynevezett unokázós csalók módszereiről további információkat itt olvashatnak!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában