videóval

2020.07.08. 08:20

Hajdú-Biharban is lecsapott a most felszámolt unokázós bűnszervezet

Fontos a megelőzés, látványos az elfogás. Két napja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság újraindította „Bontsa a vonalat” kampányát, miközben javában zajlottak egy közel félszáz rendőrt megmozgató rajtaütés taktikai előkészületei – írja a police.hu.

Fotó: police.hu

Több tucat szolgálati autó civil- és egyenruhás rendőrökkel, technikai eszközökkel telezsuppolva indult egyszerre július 7-én kora reggel. Hét cím volt a listán, ahonnan egy unokázós csalásokra szakosodott bűnbanda tagjait tervezték begyűjteni. Nyolc órára alig maradt üres kihallgatóhelyiség a Róna utcai rendőrségi objektumban – derül ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. Mint írják, a fővárosi és Pest megyei helyszínekről kilenc embert – öt nőt és négy férfit – állítottak elő, hármat tanúként, hatot gyanúsítottként hallgattak ki.

A lakásokon megtartott kutatások alkalmával közel 7,2 millió forintot, valamint több, a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.

A gyanú szerint a most felszámolt banda tagjai külföldön bujkáló „főnökeik” utasításait követték. A 38 éves, gödöllői B. Andrásra, a 39 éves, péceli B. Ottóra, valamint a 38 éves, péceli G. Istvánra a futár szerepe hárult. Ők voltak, akik az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó és pénzt vagy értékeket kicsaló telefonhívások után felkeresték az átvert időseket, írja a rendőrség. Begyűjtötték tőlük több millió forintos megtakarításaikat, alkalmanként ékszereiket, a pénz nagy része a bandavezéreket illette, ám a küldöncök is megkapták belőle jussukat. A nők, a 49 éves, budapesti illetőségű G. Erika, az 51 éves, szintén fővárosi N. Istvánné, valamint a 36 éves, gödöllői H. Renáta dolga a futárok által leszállított ékszerek értékesítése volt. Az eladásból befolyt pénzt hasonlóan osztották szét.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a bűncselekmény-sorozattal több mint 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól.

Fotó: police.hu

Az őrizetbe vett hat gyanúsított szinte mindegyike panaszt tett a gyanúsítás ellen, és csak egyikük tett vallomást, ám a bűncselekmény elkövetését ő is tagadta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás, a rendőrök kezdeményezik letartóztatásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában