Előrejelzés

2023.01.30. 07:52

Mutatjuk, minek tesz ki minket a hidegfront hétfőn

Jól össze kell húznunk a kabátot hétfőn Debrecenben (illusztráció)

Forrás: MW-archív

Hétfő reggel még lehet kevés napsütés, majd északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és az ország északkeleti felén elszórtan alakul ki vegyes csapadék. Eleinte a délnyugati, majd az északnyugati szél erősödik meg. 

Debrecenben a várható legmagasabb napi hőmérséklet 3 Celsius-fok, a legalacsonyabb pedig -4 Celsius-fok körül alakul 

– írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.

Az orvosmeteorológiai jelentés szerint a hét első napján erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket, ez különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív-és érrendszeri betegeknek kiváltképp megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!