agrometeorológia

2021.09.03. 14:20

Villámgyorsan elillant a nyár

Számos hőségnap és forró, 35 °C feletti hőmérsékletű nap ellenére idén az átlagnál hűvösebb augusztusunk volt.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A hónap első két dekádjában volt jellemző az átlagosan meleg, olykor egyenesen forró, kánikulai időjárás. Különösen augusztus dereka volt izzasztóan meleg, akkor többfelé érte el a hőmérséklet csúcsértéke a 35 fokot. Hőségnapból is legalább 6-8 akadt a megye területén, miközben a déli-délkeleti tájakon 12-15 alkalommal is előfordult 30 fokot meghaladó napi maximum. A hónap utolsó harmadára nem maradt puskapora a nyárnak, hűvösebb idő köszöntött be a fölénk helyeződő és tartósan itt is maradó hidegörvénynek köszönhetően. Ez a hűvösebb időszak 1,5–2 °C-kal vitte a legutóbbi harminc esztendő átlaga alá augusztus középhőmérsékletét, hiszen az utolsó héten sokszor még a 25, olykor a 20 fokot sem érte el a nappali felmelegedés mértéke.

Ismét a Nyírség a száraz

A némiképp váratlan, tartós őszies fordulattal gyakoribbá váltak a 10 °C körüli, néhol ez alatti hajnali lehűlések, egyúttal többszöri csapadék is érkezett. Szükség is volt a nedvességpótlásra, hiszen addigra talajaink felső 1 méteres szelvényében a vízhiány meghaladta a 130 millimétert, főként a déli tájakon fordult elő akár 140 millimétert elérő deficit. A hónap csapadékösszege területi átlagban 50-60 milliméter között alakult, az északi-északnyugati területeken a nagyobb, délen-délkeleten a kisebb mennyiségekkel. A nyári időszakban tipikus, záporos csapadékhullásra jellemző egyenlőtlen térbeli eloszlás ezúttal is nagy különbségeket okozott: míg egyes szűkebb körzetekben a 100 millimétert is megközelítette a hónap csapadéka, máshol ennek csak a harmada hullott. Mindent egybevetve a megye déli felében, valamint a Nyírség rossz vízgazdálkodású homoktalajain jelentkezett gyakrabban vízstressz a növényállományokban, de a többi körzetben is gyakran volt szükség öntözésre. A hónap utolsó hetére érezhetően javult a térség talajainak vízellátottsága, az 1 méteres szelvény vízhiánya már 100-130 milliméter közé csökkent, miközben a párolgás mértéke is napi 2-3 milliméterre esett vissza a korábbi 5-6 milliméteres értékekről. A nedvesebb légköri viszonyoknak köszönhetően viszont a növényvédelmi kockázatok növekedtek: elsősorban a zöldség- és gyümölcskultúrákban vált erőteljessé a betakarítás előtt álló, érésben lévő termések gombás és baktériumos megbetegedéseinek terjedése, miközben a nedves talajfelszín újra kedvező körülményeket biztosított a gyomok gyors fejlődésének.

Debreceni Egyetem – MÉK, Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!