fotókkal

2021.06.22. 16:24

Hűsölés, strand és hideg üdítő: így élik túl a tomboló kánikulát a debreceniek

Hőgutát is kaphatunk, ha nem figyelünk oda.

Beköszöntött a kénikula Debrecenbe

Fotó: Kovács Péter

Bár már megszokhattuk, hogy az elmúlt években nem mindig tükrözi az időjárás az adott évszak jellemzőit, az idei nyár az eddigiek alapján a szokásosnál is forróbbnak ígérkezik.

Lapunk kíváncsi volt, hogy a cívisváros lakossága milyen praktikákkal vészeli át a legmelegebb napokat, így a témához illő autentikus módon, a csütörtök déli perzselő napsütésben Debrecen főterét vettük célba, hogy megkérdezzük a napfény elől bujkáló járókelőket, hogy bírják az izzasztó forróságot.

Egy fa árnyékában szólítottuk meg Badar Neddát, aki elmondta, ő kifejezetten rosszul viseli ezt a meleget. – Gyakori strandolással próbálom túlélni ezt az időszakot, amikor csak lehet, keresem az árnyékot, és próbálok nem kimozdulni a déli órákban, ha nem muszáj – osztotta meg lapunkkal. – A kánikula miatt nem, amiatt azonban annál boldogabb vagyok, hogy így felállítottunk otthon egy medencét, ahol naphosszat hűsölhetek. Ezen felül, ha elindulok, mindig bekészítek egy hideg üdítőt – csatlakozott a beszélgetéshez barátnője, Kiss Anna Szonja. Harmadik társuk, Lakatos Boglárka kicsit ellentétes nézőponton állt, mint elmondta, ő kifejezetten örül, hogy végre beköszöntött az igazi nyár, noha ezek a napok már neki is túl melegnek bizonyulnak.

Badar Nedda (balról), Lakatos Boglárka, és Kiss Anna Szonja szívesen medencéznek | Fotó: Kovács Péter

Hűsölés a párakapuban

Éles Mária unokájával, Majával tartott épp célirányosan egy szökőkút felé, mikor elcsíptük őket. – Már nagyon vártuk a nyarat és a napsütést. Épp ideje volt megérkeznie egy ilyen kaotikus tavasz után, de ez a hőmérséklet szélsőségesen meleg. Napközben gyerekkel csak úgy lehet elindulni, ha több flakon víz van nálunk, ezen kívül igyekszünk kalapot is viselni, és keresni a hűvös helyeket – mondta.

Éles Mária mindig több palack vízzel indul el | Fotó: Kovács Péter

Nem kellett sokat sétálnunk, hogy egy újabb hűsölőre bukkanjunk, Kukucska Ádám éppen a főtéri párakapu nyújtotta pillanatnyi felfrissülést használta ki, mikor csatlakoztunk hozzá.

Kukucska Ádám a párakapu alatt hűsölt | Fotó: Kovács Péter

Mint elmondta, nagyon szereti a nyarat és a meleget, mert ekkor az emberek kedve is jobb. – A jelenlegi idő számomra még a kellemes kategória. Persze azért otthon lehúzott redőnnyel védekezem az ellen, hogy felforrósodjon a lakás – fogalmazott.

Veszélyben a gyerekek

A meleg ellen való védekezés, pontosabban az alapos felkészülés mindenképpen fontos, ugyanis nem kell hozzá sok, hogy baj történjen. – A meleg nem egyformán hat a különböző korcsoportok szervezetére. A kisgyermekek és a csecsemők hőháztartás-szabályozása még nem teljes mértékben „érett”, ebből következően könnyen felborulhat az egyensúlyuk. Ez azt eredményezi, hogy akár enyhébb gyomor-bélrendszeri, lázas betegségek során is gyorsan kiszáradhatnak. Emellett, ha tartósan magas a környezet hőmérséklete, akkor a testhőmérsékletük is jelentős mértékben emelkedhet, és egy idő után úgynevezett „hőstressz” éri a szervezetüket, amely komoly egészségügyi károsodásokhoz vezethet – hívta fel a figyelmet dr. Késmárky András, a DEKOM mentőcsoport elnöke. Mint elmondta, további veszélyt jelent, hogy a kardiovaszkuláris rendszert is nagyban megterheli a meleg, ezáltal sok esetben akár a vérnyomás ingadozását is eredményezheti. – Ez azok számára veszélyes, akik vérnyomáscsökkentő kezelésben részesülnek, ugyanis a hirtelen jött meleg hatására kitágult erek miatt rendkívül alacsony vérnyomás is kialakulhat, amely akár eszméletvesztéshez is vezethet – mondta.

Figyeljünk a folyadékra

Mindenkit érint, hogy a melegben a szervezet párologtatással próbálja hűteni magát, ezért is fontos a megfelelő folyadékbevitel.

„Ha nincs megfelelő folyadék- és ionbevitelünk, akkor hiányállapot alakulhat ki, amely kiszáradásban, vagy az elektrolit-háztartás felborulásában nyilvánulhat meg. Emellett, ha tartósan magas hőmérsékletnek van kitéve a szervezet, akkor a népi nyelvben hőgutaként ismert hőstressz állapotába kerülhetünk, amely a napszúrástól a túlhevülésig bármilyen tünetben megjelenhet”

– hangsúlyozta.

Dr. Késmárky András | Fotó: Napló-archív

A napozással is csínján kell bánni, nem hiába figyelmeztetnek a magas UV-B sugárzás veszélyére. – A sokak által minden nyáron megtapasztalt „leégés” az elsőfokú égések közé sorolandó, azonban amennyiben valaki tartósabb ideig van kitéve a sugárzásnak, akár másodfokú égés is előfordulhat, ami a bőr mélyebb rétegeinek megégésével, annak hegesedésével is járhat. Ezen felül a szem védelme is különösen fontos, mert a nagymértékű sugárzás súlyosan károsíthatja a retinát, így a látást is. Ezért is elkerülhetetlen, hogy megfelelően bevizsgált, szűrővel ellátott szemüveget hordjunk – javasolta dr. Késmárky András.

Debreczeni-Kondás Eszter

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/idojaras/helyi-idojaras/ekkor-erhet-megyenkbe-az-enyhules-a-meteorologus-szerint-5392115/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!