2025.06.17. 11:08
Beindul a Semcorp debreceni gyára – jön az első fólia, jönnek az új munkahelyek
Megkezdődik a világ egyik vezető akkumulátoripari gyártójának próbaüzeme Debrecenben. A Semcorp több száz új munkavállalót keres, indulhat a sorozatgyártás.
A Semcorp a világ legnagyobb akkumulátorelválasztó fóliát gyártó cége, saját szegmensében évek óta vezeti a világpiacot. Debreceni gyárát 65 milliárd forintos tervezett beruházási értékkel 2021-ben kezdte építeni, amihez a kormány 13,5 milliárd forint támogatást adott. Jelenleg 445 munkavállalót foglalkoztat. Folyamatos toborzásban van, a létszámot pár hónap alatt 800 főre kívánja duzzasztani. A Kínában tíz gyárral rendelkező Semcorp partnerei között tudhatja az LG-t, a Panasonicot és a Samsungot is – számolt be róla a Világgazdaság.

Forrás: Facebook / Papp László
Indul a Semcorp debreceni gyára
A június 16-tal kezdődő héten elindítul a kibocsátó pontforrások tesztüzemét a lítiumion-akkumulátorokhoz szeparátor fóliát gyártó Semcorp új debreceni gyárában, a harmadik negyedévtől pedig a szériagyártás is megkezdődhet – közölte a Világgazdasággal Wolf Csaba, a Semcorp Hungary Kft. alelnöke.
A Semcorp nemrég elkészült debreceni gyára minden szükséges engedélyt beszerzett, így a június 16-tal kezdődő héten megkezdődhet a próbaüzem.
A gyár két üzemébe telepített nyolc gyártósort pár hetes csúszással folyamatosan állítják munkába, miközben a kibocsátási értékek mellett a technológiát is tesztelik. A gyártósorokról érkező első osztályú termékek pedig elviekben már ebben a fázisban piacra is kerülhetnek. Az összes gépsor elindítása és a sorozatgyártás megkezdése őszre várható.
Wolf Csaba közlése szerint az alapfóliagyártó üzem kapacitása meghaladja a fóliázóüzemét, így ezt a terméket külön is értékesítik a Semcorp saját gyárainak, illetve külső megrendelőknek. Arra is van esély, hogy a debreceni üzemből kikerülő alapfóliát az Ohióban épülő és a tervek szerint ez év végére elkészülő gyárukban fogják majd bevonatolni.
A tervezett ütemekről, a víztakarékos technológiai átállásról és az iparági kritikákra adott válaszokról részletesen a Világgazdaság cikkében olvashatnak.
Ajánljuk még: