Költségvetés

2025.02.12. 12:51

Vonzza a fiatalokat ez a hajdú-bihari település, Debrecenből is sokan költöznek ide

Igyekszik profitálni a debreceni fejlődésből, de megőrizné nyugalmát a város. Hajdúhadház 2025-ben is takarékosan és hatékonyan gazdálkodik.

A kiadási és a bevételi oldalon egyaránt 7 milliárd 606 millió 418 ezer 315 forint főösszeggel elfogadta Hajdúhadház képviselő-testülete a város 2025-ös költségvetését a január 30-án megtartott ülésén. A büdzsé ebben az évben sem tér el a települési önkormányzatnak a működésében, fejlődésében hosszú évek óta követett irányvonalától. Ide tartozik például, hogy a város a pénzügyi egyensúlyt adósság keletkezése nélkül tartja meg – megvan a pénz a takarékosan és biztonságosan ellátott kötelező feladatokra, megtartják az önkormányzati szolgáltatások sokszínűségét, és ezzel együtt támogatják a hátrányos helyzetűeket és rászorulókat. A költségvetés elfogadása után kérdeztük Csáfordi Dénes polgármestert a rendelkezésre álló több mint 7,5 milliárd forint felhasználásáról, Hajdúhadház 2025-ös terveiről, továbbá a város jövőbeli lehetőségeiről.

Csafordi-Denes polgarmester Hajduhadház 2025 tervei haon
Csáfordi Dénes polgármester Hajdúhadház 2025-ös terveiről is beszélt az idei évre vonatkozóan
Fotó: Napló-archív

– Összességében azt mondhatjuk, hogy a tervezett fejlesztések megvalósítására maradéktalanul rendelkezésre állnak a források, a város működtetése terén azonban 2025-ben is komoly kihívások várnak ránk. A működésre fordítható anyagi források összege ugyan évről évre minimálisan emelkedik, de nagyságrendileg nem változott az elmúlt három évben. Ezzel szemben a kiadásink, az árak, bérek és vállalkozói díjak növekedése folyamatos. 

Ennek ellensúlyozására egyrészt takarékoskodunk és az eddigieknél is hatékonyabban próbáljuk megtalálni a legolcsóbb és a legjobb megoldásokat, másrészt az önkormányzat intézményeit, és azok munkaszervezeteit folyamatosan vizsgáljuk, és ha szükséges, átalakítjuk azokat

 – részletezte a polgármester.

Mint elmondta, a működési bevételeik döntő hányadát az állami támogatás jelenti, amely alapvetően kötött felhasználású, s a felhasználás terén jelentős átrendeződéssel szembesültek ebben az évben is. – A múlt évihez képest kevesebb az általános működési forrásunk, amely az önkormányzat és a polgármesteri hivatal működésére fordítható, a szociális térületen felhasználható források összege ezzel szemben nőtt, így többek között a fiatalok otthonteremtésére, a 65 év fölötti lakosok támogatására jelentősebb összegeket fordíthatunk. 2025-ben magasabb helyi adóbevétellel számolunk a múlt év végi adórendelet-módosítások miatt. 

Emelkedik az építményadó, a lakossági kommunális adó és a mezőőri járulék mértéke is. A várhatóan ebből származó többletbevételt természetesen a város működésére fordítjuk. Alapvetően ezzel tudjuk ellensúlyozni a központi költségvetési támogatás általános működésre fordítható csökkenését. Ahogy érkeznek a bevételeink, látjuk, hogy a terveknek megfelelően alakul-e az adott terület finanszírozása. Ha nem, korrigálunk.

 Megjegyzem, az utóbbi évek tapasztalata, hogy mindig sikerült reálisan tervezni, s év közben csak kisebb mértékű változtatásokra volt szükség mind a működés, mind a költségvetés terén – tette hozzá Csáfordi Dénes.

Hajdúhadház haon
Többek közt belterületi közútjait is folyamatosan fejleszti Hajdúhadház
Fotó: Napló-archív

Hajdúhadház 2025-ben is fejleszt

2025 legfontosabb fejlesztéseiről elmondta: vannak folyamatban lévő és most induló beruházásaik. Ezek jellemzői, hogy előkészítésük mindig sokkal hosszabb, mint a megvalósításuk.

 Tavaly kezdték, idén folytatják a belterületi útépítéseket: 16 utcában aszfaltoznak. Piacot építenek a 4-es főút mellett, folyik két óvodaépület bővítése – az egyikhez tornatermet, a másikhoz két új csoportszobát építenek, és a külterületi településrészen is jelentős útfejlesztést terveznek megvalósítani. Tavasszal várhatóan átadják a szociális gondozási központ Arany János utcai, új épületét. A tervezett beruházásokra közel 1,7 milliárd forint fejlesztési forrást különítettek el a költségvetésben.

A viszonylag szűkös működési lehetőségek ellenére igyekszik tartalékolni az önkormányzat. A klasszikus tartalékot, amire szükség lenne váratlan helyzetekben, alapvetően nem tudják biztosítani a költségvetésben. Minimális mozgástér van, s szükség esetén az önként vállalt feladatokhoz kapcsolódóan lehet olyan döntéseket hozni, amely ezt a mozgásteret eseti jelleggel növelheti. Illetve rendelkeznek egy 100 milliós likvidhitel-kerettel, mely problémás helyzetekben átmeneti segítséget nyújthat.

Megtartják a fiatalokat

A polgármester úgy véli, a fiatalok megtartása, idecsábítása érdekében kedvező helyzetben vannak. – Ezen a téren jól állunk, vonzó településsé váltunk a térségben. Rengeteg a Debrecenből beköltöző, a hazaköltöző és vannak az ország más részeiről ide települők. 

Vonzó a városunk fejlődése, szerethető a kulturális élete, a korábban soha nem tapasztalt mértékű ingatlanár-növekedés ellenére a debreceni áraktól olcsóbban lehet jó adottságú lakóingatlant vásárolni, továbbá kiváló a közlekedés Debrecen és Hajdúhadház között. Járási székhelyként a lakosság számára szinte minden fontos szolgáltatást biztosítani tudunk, ami egy teljes, nyugodt élethez szükséges.

 A saját érdemeink mellett természetesen fontos a szomszédos vármegyeszékhely dinamikája – Debrecen fejlődésének egyre több pozitív hatását érezzük Hajdúhadházon is. Mindezek mellett a fiatalok otthonteremtését kiemelten támogatjuk, részben vissza nem térítendő pénzbeli támogatással, részben a helyi építési szabályok valós igényekhez történő igazításával – magyarázta.

CM20230924_Káposztás napok_Hajdúhadház_HAON (32)
A Hadházi Káposztás Napok igazi közösségépítő program
Fotó: Napló-archív

– Debrecen utóbbi években tapasztalt fejlődése teljesen új világ képét vetíti előre minden hajdú-bihari település számára. S ebben az új gazdasági és társadalmi viszonyokkal jellemezhető, rengeteg lehetőséget rejtő világban minden településnek meg kell találnia a helyét, s rövid időn belül újra kell pozícionálni magát, és a saját települési közössége számára tiszta és világos célokat kell megfogalmazni. Fontos, hogy helyben is legyenek új munkahelyek, de az ipartelepítés komoly áldozatokkal is jár, amelyeket érdemes mérlegelni. 

Ráadásul meglátásom szerint az sem fog működni, hogy minden településen minden legyen: a nyugodt, kisvárosi élet minden szükséges feltétele, távol az ipari létesítmények zajától, de legyen ugyanott komoly ipari létesítmény, sok új munkahellyel… Minden együtt nem megy, ezt egy vármegyeszékhelynek is nagyon nehéz biztosítani

 – mutatott rá a városvezető.

Félúton két nagyváros között

 – Nekünk is meg kell találni a jövőképünket, folyamatosan vizsgáljuk, hogy mi legyen az elérendő cél hosszútávon, keressük az utat. Jelentős gazdasági fejlesztés, ipartelepítés nem történt Hajdúhadházon. 2010-ben, amikor polgármester lettem, azzal szembesültem, hogy nem álltak rendelkezésre nagyobb alapterületű önkormányzati tulajdonú ingatlanok, ahová ipari fejlesztéseket lehet megvalósítani. Ráadásul 2010-ben az önkormányzatnak az oktatás, a kultúra, a közterületek állapota, a sportolási lehetőségek terén sok elmaradása, sőt adóssága volt a lakosság felé. A hiányosságokat pótoltuk, és most kimondhatjuk, hogy rendben vannak az önkormányzati intézmények épületei, a közterületek, van sportolási lehetőség, a kulturális életnek megvannak az új és megújult színterei. Tehát Hajdúhadházon minden megvan ahhoz, hogy egy család egy kertes házban nyugodt, kiegyensúlyozott életet tudjon élni. Nagy kérdés, hogy ezt az irányt tudjuk-e teljes mértékben tartani, s a nyugalom és a béke szigete lesz-e Hajdúhadház, avagy a Debrecenhez köthető gazdasági fejlődés egyik jelentős színtere – mondta Csáfordi Dénes.

Ugyanakkor úgy tapasztalja, településük irányába egyre jelentősebb az érdeklődés. Folyamatosak az egyeztetések: új gyártóüzemek, az ezekhez kapcsolódó munkásszállók létesítése miatt is keresték már meg őket,  de társasházak és lakóparkok kialakításával új városrészek tervezése is időszerű és reális lehet 2025-ben Hajdúhadházon – a két vármegyeszékhely, Debrecen és Nyíregyháza között félúton.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában