Fejlesztés

2025.02.08. 20:00

Kilátásban az új 4-es! Ezen a nyomvonalon autózhatunk majd Debrecenből Nyíregyházára

A 35 kilométerből 25 teljesen új vonalon fog menni. Azonban ez nem fog egyik napról a másikra megtörténni, a 4-es főút négysávosítása évekbe telhet. A fejlesztéssel érintett szakasz a 354. számú főút – távlati Debrecen keleti elkerülő szakasz csomópontjától a 4. számú főút – M3 autópálya csomópontjáig tart majd.

A napokban Lázár János arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal fejlesztésével párhuzamosan a 4-es négysávosítását is előkészítik. Az építési és közlekedési miniszter a bejegyzésében tudatta, hogy ennek megvalósításához új nyomvonalat jelölnek ki. A fejlesztés célja a Debrecen - Nyíregyháza között 2x2 sávos közúti kapcsolat létrehozása, amely megteremti a két város gazdasági övezetei között a nagy kapacitású, biztonságos közúti összeköttetést. Kíváncsiak voltunk, merre fog menni a 4-es az új elképzelés szerint. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megkeresésünkre közölte, jelenleg a 4-es számú főút Debrecen és Nyíregyháza közötti szakasz 2x2 sávos fejlesztésének előkészítésénél tartanak, de adtak információkat a nyomvonalról. 

Négysávosítják a 4-es főutat Debrecen és Nyíregyháza között
Négysávosítják a 4-es főutat Debrecen és Nyíregyháza között
Forrás: Czinege Melinda

Tanulmányterv, környezeti hatástanulmány már készült, a projekt rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel. Az előkészítés második lépéseként el kell készíteni a fejlesztés engedélyezési- és kiviteli tervdokumentációját, amelyre a hatályos jogszabályoknak megfelelően elindult a közbeszerzési eljárás. Ezt követően kerül majd sor a részletes tervezési feladatokra, végül pedig a kivitelezés megindítására.

 Egy ilyen volumenű fejlesztés esetében, a jogszabályi kötelezettségekkel, a közbeszerzési eljárások idejével, a szükséges engedélyek megszerzésével, valamint az eljárásjogi határidőkkel számolva ez még hosszú időt, akár több évet is jelenthet. Az Építési és Közlekedési Minisztérium mindent megtesz, hogy az állami beruházások a lehető leggyorsabban meg tudjanak indulni

 – tudatták.

Ezt lehet tudni eddig a 4-es számú főút új nyomvonaláról

A fejlesztés keretében mintegy 35 km hosszú – ebből 10 km meglévő, 25 km új nyomvonalon vezetett – nagy kapacitású, biztonságos közúti kapcsolat épülne ki, tervezetten 6 különszintű csomóponttal és a hozzá kapcsolódó alcsomópontokkal, továbbá 3 kétsávos körforgalommal, valamint 19 műtárggyal. A részletes műszaki tartalom kidolgozása a következő tervezési szakaszban történik majd – részletezték a fejlesztést.

A jelenleg környezetvédelmi engedéllyel rendelkező nyomvonalfolyosó a további tervezés során kis mértékben még módosulhat. A végleges, pontos nyomvonal az építési engedély megszerzésével alakul majd ki. A meghatározott nyomvonal jelenlegi főbb ismérvei:

  • Kezdőszelvénye a 354. sz. főút és a távlati Debrecen keleti elkerülő szakasz csomópontja,
  • Hajdúhadház és Téglás nyugati irányból történő elkerülése,
  • Újfehértó város keleti irányból történő elkerülése,
  •  végszelvénye a 4. sz. főút és az M3 autópálya jelenlegi csomópontja.

A beruházás költségei a részletes tervek birtokában becsülhetők majd meg.

A Hajdúhadházat érintő változásokról már korábban is írtuk: 

Ajánljuk még:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában