Ez durva!

2025.01.13. 17:04

Rálépett a gázpedálra a debreceni turizmus, még a fővárost is lekörözte!

2024-ben rekordszámú, közel 18 millió turista látogatott el a magyarországi szálláshelyekre, ami majdnem 11 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Budapest mellett Debrecenben is jelentősen felpörgött a turizmus.

Tavaly mintegy 44 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a hazai szálláshelyek, ezzel karnyújtásnyira került Magyarország az 50 milliós, 2030-ra tervezett vendégéjszaka számtól, a 2024-es vendégszám-növekedésben pedig Budapest a több mint 22 százalékos éves bővüléssel világbajnok Alicantéval holtversenyben az első az előzetes adatok szerint – hívta fel rá a figyelmet írásában a Világgazdaság. Ahogy az a turisztikai ágazat elmúlt évi teljesítményét, előzetes forgalmi mutatóit és jövőbeli célkitűzéseit ismertető sajtótájékoztatón elhangzott, ezzel a hazai turizmus új rekordéve lehet 2024, miután soha ennyi nemzetközi turista nem érkezett és csúcsot döntöttek hazai vendégéjszakák is.

A debreceni turizmus bővülési üteme még a fővárosét is lekörözte
A debreceni turizmus bővülési üteme még a fővárosét is lekörözte
Forrás:  Napló-archív

Rákapcsolt a debreceni turizmus

Budapest tavaly minden korábbit meghaladó módon, 24 százalékkal több, csaknem 6 millió külföldi turistát vonzott, mintegy 14 milliós külföldi szálláshelyi forgalma pedig közel 15 százalékkal emelkedett. Azonban, mint írják a külföldi utazók immár több fővároson kívüli desztinációban is jelentősen felpörgették a turizmust.

A külföldi vendégéjszaka-növekedésben Debrecen közel 18 százalékos bővülési üteme még a fővárosét is lekörözte.

A beutazó forgalom kiugró növekedése a folyó fizetési mérlegre is jelentős pozitív hatást gyakorolt. A 2024-re várható 5 milliárd euró körüli aktívum közel 80 százaléka turizmusból származik majd. 

A debreceni turizmus fellendítésében nagy szerepet játszhatnak a jelenleg is folyamatban lévő repülőtéri fejlesztések, amiknek köszönhetően a jövőben még több desztináció válhat elérhetővé a cívisvárosból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában