Projektzáró

2023.05.18. 15:47

Közel egymilliárd forintos beruházást zártak Nagyhegyesen - fotókkal

Munkahelyteremtő és gyártási kapacitást bővítő beruházást valósított meg a Nagyhegyesi Takarmány Kft.

Kiss Attila ügyvezető (balról), Szijjártó Péter és Bodó Sándor

Forrás: Molnár Péter

A 900 millió forintos projekt záróeseményét május 18-án, csütörtökön a vállalat telephelyén tartották. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. 

Rámutatott: az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány, valamint a szomszédságunkban kitört háború nehézségek elé állították a világgazdaságot, ugyanakkor hangsúlyozta, a vállaltok – így például a Nagyhegyesi Takarmány Kft. is – jó döntést hoztak akkor, amikor a nehéz időkben is a fejlődés mellett voksoltak. A tárcavezető elmondta, 

Magyarország a nehéz időkben is helyt állt, hiszen a tavalyi esztendő, bár tele volt minden fajta nehézséggel, mégiscsak egy rekord év lett a magyar gazdaság szempontjából. Soha korábban annyi beruházás nem jött Magyarországra, mint tavaly, és többen dolgoztak, mint a Covid előtt. 

A beruházások jelentőségéről elmondta, a munkahelyet megteremtve megélhetést és gazdasági teljesítményt jelentenek az országnak, a lakosságnak. Kiemelte: az élelmiszeripari vállalatok nagy számban éltek a kormány támogatási lehetőségeivel, a beruházásösztönzési támogatásokkal a járvány alatt is. 

A Covid előtt, 2020-ban 3800 milliárd forint, tavaly pedig 6500 milliárd forint volt a magyar élelmiszeripar termelési értéke, ami nyilvánvalóan nem alakulhatott volna így, hogyha nem jöttek volna létre folyamatosan a beruházások

 – szögezte le. Úgy fogalmazott: nem túlzás azt mondani az elmúlt évek fényében, hogy egy ország erejét nagyban határozza meg az, hogy milyen élelmiszeripari kapacitásai és képességei vannak. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Forrás: Molnár Péter

– A magyar mezőgazdaság a dupláját tudja megtermelni, a magyar élelmiszeripar pedig a dupláját tudja feldolgozni mindannak, amit itt Magyarországon elfogyasztunk. A magyar élelmiszeripar egy kifejezetten komoly hagyományokra támaszkodó, innovatív és nemzetközi szinten is versenyképes iparággá vált. 135 ezer ember dolgozik ebben az ágazatban, és ezt a 135 ezres számot sem a Covid, sem pedig a háború nem tudta letörni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Munkahelyek jöttek létre

A Nagyhegyesi Takarmány Kft. 900 millió forintból valósította meg a csütörtökön átadott beruházást, a forráshoz a magyar kormány 270 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított. Szijjártó Péter elmondta: a fejlesztés révén 30 új munkahely létesült, és 1800 négyzetméteres gyártó- és raktárcsarnok, továbbá újabb gyártósor épült, melyekkel a konzerves állateledel-gyártás kapacitása megduplázódott, így immáron évente 100 ezer tonna nagyságrendet tesz ki.

Az ünnepségen Kiss Attila, a Nagyhegyesi Takarmány Kft. ügyvezetője elmondta, az idén 30 éves, a konzerves állateledel-gyártással foglalkozó vállalat egyik mérföldköve a most elkészült és átadott beruházás. Szavai szerint a fejlesztés révén a vállalat gyártási kapacitása Közép-Európában a harmadik helyen áll, ha pedig csak a családi tulajdonban lévő konzerves állateledel-gyártók sorát vizsgáljuk, akkor az első helyen szerepel.

Kiss Attila, a Nagyhegyesi Takarmány Kft. ügyvezetője
Forrás: Molnár Péter

A vállalat közel 350 munkavállalót foglalkoztat, ezzel a térség legnagyobb foglalkoztatóhelye. Az ügyvezető elmondta, a fejlesztésre azért volt szükség, mert a vállalat árbevétele az elmúlt években a haszonállat-takarmány gyártásának irányából a hobbiállat-eledel gyártása felé tolódott el. – Ehhez a megnövekedett keresethez igazodva éreztük annak szükségességét, hogy kapacitásnövelő beruházás keretében fejlesztéseket hajtsunk végre a konzervüzemünkben – magyarázta.

Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője
Forrás: Molnár Péter

– Nagy eredményt értünk el közösen. A teremben jelenlevők szeretik a munkát, látják annak értelmét, vannak céljaik, melyek eléréséért sokat tesznek. Hiszem, hogy azok a közösségek vannak sikerre ítélve, ahol az emberek többsége pozitívan áll a munkához – erről már Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszélt. Mint mondta, a nagyhegyesi vállalat beruházása mögött sok munka van, de meggyőződve állította: a vállalat eddigi 30 éve, és a következő esztendők be fogják bizonyítani, hogy ez jó befektetés volt.

BBI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában