2023.05.05. 20:00
Kóklerek kíméljenek! Egy jó szakemberre még most is hónapokat kell várni
A nagy felújítási lázhoz képest azonban már negyedére csökkent a várakozási idő.
A jó szakemberre érdemes várni
Forrás: MW-archív
Kevesebb időt kell várniuk a szakemberekre azoknak, akik felújítani, esetleg új házat szeretnének építeni Debrecenben. Félegyházi László, építőipari vállalkozó a Hajdú Online kérdésére elmondta: míg korábban félévet, vagy akár egy évet kellett várni a szakemberre, most 2-3 hónap után megkezdődhetnek a munkálatok.
Az infláció és az építőanyagok drágulása miatt jóval kevesebben vágnak bele egy felújításba vagy építkezésbe.
Emiatt kevesebb munka jut a mesterembereknek is. A közösségi médiában is egyre többen hirdetik magukat, ami korábban nem volt jellemző, hiszen nem volt rá szükség – fogalmazott Félegyházi László, aki közölte, a felújítás az utóbbi időben nem drágult, de nem is lett olcsóbb. Úgy véli, a szakemberek nem is nagyon emelhetnek már, hiszen akkor még kevesebb lesz a megkeresésük.
A vállalkozó új házak építésével foglalkozik, s bár ő maga nem panaszkodik a megrendelések tekintetében, érezhetően megtorpant a piac. – Eddig többnyire hitelből és CSOK-ból építkeztek az emberek, most csak az fog neki, akinek van ehhez megtakarítása – fűzte hozzá.

Forrás: Félegyházi László-archív
Duplájára az alapanyagár
Nagy Tamás asztalos tapasztalatai szerint egy kisebb munkára másfél-két hónapot kell várniuk az ügyfeleknek, de a gazdasági válság véleménye szerint is kihat a megrendelések mennyiségére, ami arányaiban rövidíti a várakozási időt.
Két évvel ezelőtt egy bemart bútorlap táblánként 15 ezer forintba került, most a duplájába, egy munkalap 38 ezer forint volt, jelenleg 60 ezer forint alatt nem kapni. Tehát, ha mi nem is emeltük meg a munkadíjunkat, az alapanyagárak miatt mégis többe kerül egy felújítás, ezért sokan meggondolják, hogy belevágjanak-e
– fogalmazott az asztalos, aki azért pozitív példával is tudott szolgálni: az építőipari faanyag ára tavaly 230 ezer forint körül mozgott per köbméter, most 180-190 ezer forint körül mérséklődött.
Abban mindkét szakember egyetért, hogy ha felújításra adjuk a fejünket, s szeretnénk a kóklerektől távol tartani az ingatlanunkat, kérjünk referenciát, s mindenképp gyanakodjunk, ha nagyon olcsó és azonnal tud kezdeni. – A jó szakemberekre biztosan várni kell, hiszen belőlük kevés van és biztosan sok a munkájuk. Az elmúlt években rengeteg megrendelés volt, így aki jó szakember, az általában vállalkozó lett, a többiek pedig a nagyobb nyereség miatt külföldön dolgoznak – mondta Félegyházi László.
Lesz változás
A szakemberhiány kapcsán portálunk megkereste Szilágyi Sándort, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatóját, aki közölte, az építőipari szakmák valóban háttérbe szorultak, mely tapasztalható volt a jelentkezők számában is. Egyre kevesebb a jó szakmunkás, ami nagy hiányt okozott a gazdaságban is. – Kicsit presztízsét vesztette a szakképzés ezen a területen, viszont az elmúlt években – főleg a szakképzési rendszerünk átalakítását követően – egyre több jelentkezőnk van, azonban azt tapasztaljuk, hogy a gazdasági igények ettől lényegesen magasabbak. Ezt a hiányt nehezen tudjuk pótolni az újonnan belépő tanulókkal– jegyezte meg a főigazgató. Szilágyi Sándor szerint a presztízsvesztés oka, hogy egy időben Magyarországon leértékelődött a kétkezi munka, és a diákok nem jelentkeztek ilyen jellegű szakmákra.

Forrás: Napló-archív
Nagyon nehéz volt megértetni, hogy ezeknek a szakmáknak jelentősége van és sokat érnek a gazdaságban. A tanulmányok befejeztével a nagyobb fizetés reményében sokan külföldre mentek dolgozni, de én azt tapasztalom, hogy az utóbbi évek nagy szakemberhiánya generált egy olyan fizetésemelést, ami miatt ma már egyre többen maradnak inkább Magyarországon
– fűzte hozzá a főigazgató. Hozzátette: a szakemberhiányt nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni, véleménye szerint ezt az állapotot leghamarabb 5-6 év múlva érhetjük el.
PTZ