Akkugyár

2023.03.02. 16:36

Korábban még nem volt probléma a déli ipari park közelsége Mikepércsnek

A debreceni nagyberuházást támadó mikepércsi polgármester vezette testület jogellenesen fogadott el rendeleteket.

Forrás: Czinege Melinda

Több mint két hónapja tartanak a CATL akkumulátorgyárának építésével kapcsolatos viták különböző fórumokon debreceni és nem debreceni lakosok, szakemberek, politikusok és politikai aktivisták között. Debrecen mellett Mikepércsen (a beruházáshoz legközelebb eső településen) is tartottak lakossági fórumot a beruházással kapcsolatosan még november 30-án, melyen Tímár Zoltán polgármester egyebek mellett elmondta, hogy a község önkormányzata nem szeretné a beruházást, és amennyiben szükségesnek látják, bírósághoz is fordulnak. Továbbá több fórumon jelezte azt is, hogy monitoring-rendszert építenek ki a levegő, valamint a felszín alatti és feletti vizek ellenőrzésére. Erről részletesen itt írtunk:

Bár legnagyobb aggodalma az iparterület közelsége, úgy tűnik, a 2005-ben elfogadott településrendezési terv megalkotásánál még nem jelentett problémát.

A Hajdú Online információi szerint a Debrecennel déli irányból szomszédos község képviselő-testülete korábban a hatályos törvényeknek nem megfelelően fogadta el a település Helyi Építési Szabályzatát és annak részét képező Szabályozási Tervet módosító rendeleteket.

Az ügy még 2003-ra datálható, amikor is a község képviselő-testülete két rendeletet fogadott el arról, hogy módosítja helyi építési szabályzatát és annak részét képező szabályozási tervet.

 Az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó szerv azonban később több, a hatályos törvényeknek nem megfelelő szabálytalanságra és azok megszüntetésére hívta fel a helyhatóság figyelmét. Információink szerint a képviselő-testület a rendelet megalkotásának rendjét egyebek mellett azzal sértette meg, hogy nem biztosította, illetve nem tudta igazolni azt, hogy a nyilvánosság a tervezett jogszabályt megismerhesse és azt véleményezze. Mindezeken túlmenően elmaradtak azok a szakmai egyeztetések, közzétételi kötelezettségek, amelyeket szintén törvény írt elő.

A képviselő-testület egy későbbi határozatában elismerte a jogsértést és a szükséges módosítások elkészítésének határidejét 2004. november 30-ban jelölte meg, mely határidőt szintén elmulasztotta, a hivatal felhívására válasz nem érkezett. Végül (a település honlapján elérhető információk alapján) majd’ egy évvel később, 2005. november 28-án fogadták el az új rendeletet a helyi építési szabályzatról. Mindezekkel szemben Debrecen testülete 2001-ben fogadta el azt a határozatát, amely egyebek mellett a déli gazdasági övezet határait is tartalmazta (a mostani állapotot 2015-ben alakult ki, azonban számottevő különbség a déli városrész belterületi határát illetően nem mutatkozik), így már akkor tudvalevő volt, ipari parkhoz „közelítenek” a településrendezéssel.

Felháborítónak találja

Kérdéseinkkel kerestük Mikepércs polgármesterét, aki felháborodását fejezte ki. Mint elmondta, 1991-ben licitálás útján keltek el földterületek a település északi részén. Ezek lettek belterületbe vonva. – Mindazokat sérti, akik harminc évvel ezelőtt éltek a lehetőséggel és földterületeket vásároltak maguk, gyermekeik, unokáik számára. Sőt, azokat is, akik akkor úgy döntöttek, hogy azt a részt belterületbe kell vonni. Aki utánajár, az viszont láthatja, hogy ezek a telkek amúgy azóta sem épültek be, keleti irányba terjeszkedett a település – mondta Tímár Zoltán.

Forrás: Czinege Melinda

– Naponta százával születnek ilyen levelek a kormányhivatalokban, hiszen ők látják el az önkormányzatok törvényességi felügyeletét. A kétezres években ezt a feladatot a közigazgatási hivatal látta el – reagált a 2005-ben elfogadott rendelet előzményeivel kapcsolatban. Mint kifejtette, olyan folyamatokat észrevételeztek a hivatal akkori vezetői, amelyek egy önkormányzat életében gyakoriak.

Ezeknek a szerveknek ez a dolguk: ha látnak egy elírást vagy jogszabálynak nem megfelelő eljárást, akkor jelzik a jegyző felé, a polgármester pedig a javított anyagot a testület elé terjeszti 

– mondta.

Beszélt arról is, hogy 2003. és 2005. között lefolytatták a község településrendezési tervének elfogadásához előírt eljárást. Közmeghallgatásokat tartottak, a szükséges szakmai egyeztetéseket lefolytatták, a szakhatósági hozzájárulásokat beszerezték. Kiemelte, a tervezéssel Palotás Lajos Ybl- és Hatvani-díjas okleveles építészmérnököt bízták meg.

– 1997-ben már volt elfogadott rendezési terve Mikepércsnek, a belterületbe vont területek közül 3 hektárnyi, körülbelül két utcányi rész 2001-ig kialakult. Ezt vittük tovább, és a második településrendezési tervünk el is lett fogadva 2005-ben. Ki tudta volna 1991-ben vagy akár 1997-ben, hogy Debrecen város vezetése majd valamikor el fogja fogadni a déli gazdasági övezetre vonatkozó elképzeléseit? – tette fel a kérdést. Hozzátette: a ’90-es évek végén, 2000-es évek elején magas hozzáadott értékű ipari fejlesztések történtek Debrecen déli ipari részében, tömegtermelésről szó sem volt.

HBN

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában