Beruházás

2022.11.25. 14:15

Hajdúnánási MotoGP-pálya: a kormány még nem döntött az építésről

Tiba István tudomása szerint nem kellene kötbért fizetnie Magyarországnak, ha 2024-ben nem rendeznének versenyt.

A pálya egyik látványterve

Forrás: Bord Építész Stúdió

Véleményem szerint az orosz-ukrán háború befejezése után dönthet a kormány a Hajdúnánás határába tervezett MotoGP-pálya építéséről

- mondta Tiba István, a térség országgyűlési képviselő azon kérdésünkre, hogy áll a 2020 nyarán bejelentett projekt. A politikus válaszaiból megtudtuk, hogy a MotoGP-pálya megépítéséhez szükséges, Hajdúnánás és Görbeháza között lévő 600 hektáros terület teljes kisajátítása még nem fejeződött be. Ennek oka, hogy ez a munka több minisztériumot érint, így lassúbb a folyamat.

Mint ismert, Palkovics László, a napokban lemondott innovációs és technológiai miniszter 2020. június 20-án Hajdúnánáson jelentette be, hogy a város külterületén a kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma–1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros-versenysorozata, a MotoGP-futamainak befogadására is. A beruházás, amely a pályaépítés mellett magában foglalja a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, 65 milliárd forintba kerül.

Tiba István elmondta, az első MotoGP-futam megrendezésének elhalasztásáról még nem kezdődtek meg a tárgyalások a verseny tulajdonosával, a Dorna Sports-szal. Köztudott, a madridi székhelyű jogtulajdonossal kötött szerződés értelmében 10 éven át (2024–2033) lesz magyarországi futama a FIM Superbike Világbajnokságnak Hajdúnánás mellett, és szintén 10 évre szerződtek MotoGP-futamra. Ha 2024-ben nem rendeznének versenyt, a politikus tudomása szerint nem kellene kötbért fizetnie Magyarországnak. – A pálya megépítését döntően befolyásolja a háború miatti gazdasági válság, értelemszerűen a háború befejezését követően dönthet a kormány a megvalósítás mikéntjéről a Dorna Sports-cal kötött megállapodás függvényében – válaszolta az építkezés elkezdése felől érdeklődő kérdésünkre Tiba István, akitől azt is megkérdeztük, hogy ha nem épül meg a versenypálya, akkor az államnak mi a szándéka a tulajdonába került értékes földterülettel.

Első alternatíva reményeim szerint a MotoGP-pálya megépítése. Amennyiben ez meghiúsulna, reális cél lehet az ipari hasznosítás, a jelentkező befektetők igényeinek megfelelően. Abban biztos vagyok, hogy a területet valamilyen formában hasznosítani fogja az állam

– mondta Tiba István.

A térségnek jelentős látogatottságot generáló technikaisport-létesítmény azonban nemcsak egy versenypályát takarna, hanem minden korosztály számára tartogatna a motorozással, közlekedéssel kapcsolatos programokat. Kósa Lajos országgyűlési képviselő két és fél évvel ezelőtt úgy fogalmazott, egy többfunkciós, évi 200 eseménynapos pálya jönne létre, melynek célja egy olyan motoros élménypark megteremtése, ahová a térség kínálta kikapcsolódási lehetőségek révén családi program lehet ellátogatni.

A MotoGP-pálya kapcsán megkérdeztük Szólláth Tibort, Hajdúnánás polgármesterét is, aki megerősítette, végéhez közeledik a területkisajátítás. Bár a folyamat lelassult és elhúzódott, ami a gazdákra nézve igencsak hátrányos helyzetet teremt. Hangsúlyozta, Tiba István bevonásával mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gazdálkodókat semmi hátrány ne érje.

Mi csak közvetetten vagyunk érintettek a beruházásban, ezért a hozzánk eljutott információk alapján arról van tudomásunk, hogy jelen pillanatban a háborús helyzetre tekintettel leállították a kivitelezést. Polgármesterként bízom abban, hogy a kisajátított területeken olyan érdemi hasznosítás történik majd, ami Hajdúnánásnak és a környező településeknek gazdasági fejlődést, munkahelyteremtést és infrastruktúra-fejlődést is egyaránt jelent

– tette hozzá.

CH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában