A vásárlókat kérdeztük

2022.11.07. 20:00

Árstop: A kenyér vagy a tojás árán változtatna?

Utánajártunk, hogy a vásárlók mely élelmiszerek esetében avatkoznának be a termékek árába.

Forrás: Czinege Melinda

Tovább nőhet az árstopos termékek köre – jelentette be a közelmúltban Orbán Viktor miniszterelnök. „Mindenki veszélyben van, ezért mindent meg kell tenni a pénzromlás csökkentése érdekében” – fogalmazott a kormányfő. Mint ismert, idén februártól a kormány átmenetileg árstopot vezetett be egyes alapvető élelmiszerek esetében: kristálycukor, a búza-finomliszt, az étolaj, a sertéscomb, a csirkemell- és farhát, valamint a 2,8-as tej – a kereskedőknek az utóbb felsorolt termékek árát úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet magasabb a 2021. október 15-i napon alkalmazottnál. Jelen állás szerint december végéig biztosan marad az élelmiszerárstop, ám minden bizonnyal hamarosan ezen termékek mellé újabbak kerülhetnek.

A minap felkerestünk néhány debreceni boltot, és arról kérdeztük a vásárlókat, mely termékek esetében érzik szükségesnek a rögzített árat. A legtöbben a kenyeret, a sajtot és a vajat említették, de a száraztésztát, valamint a tojást is sokat válaszolták. – Nagyon örültem, amikor meghallottam, a kormány újabb élelmiszerekre tervezi kiterjeszteni az árstopot, ugyanis óriási szükség van rá. Az elmúlt hónapokban tovább drágultak az alapvető élelmiszerek, gondolok itt a kenyérre, a sajtra, vagy akár a tojásra – hangsúlyozta érdeklődésünkre Varga Károly, aki mindenképpen legalább 3-4 termék esetében érzi szükségesnek a hatósági ár bevezetését. Felesége, Varga Károlyné Margit elmondta, ő azt se bánja, ha az érintett termékekre is mennyiségi korlátozást vezetnek majd be a kereskedők. Számára az a legfontosabb, hogy az árak növekedése megálljon. 

Közeledik a szeretet ünnepe, a boltok heteken belül megtelnek vásárlókkal, akik minél kevesebb összeget szeretnének otthagyni a bevásárlóközpontokban, ezen pedig csak úgy lehet segíteni, ha újabb termékeket vesznek be az árstop hatálya alá 

– fogalmazott.

Gelniczky Károlyné úgy látja, a sajt és a vaj ára lett lényegesen drágább az utóbbi időszakban. Ennek ellenére nem bánná, ha egyes gyümölcsökhöz olcsóbban juthatna hozzá, gondol itt a körtére, amit bár nagyon szeret, 700 forintot nem ad kilójáért. – Nyilvánvalóan mindenki azokért az élelmiszerekért szeretne kevesebbet fizetni, amit ő maga is fogyaszt, de vannak olyan termékek, amiket szinte mindnyájan megvásárolunk: kenyér, tojás, száraztészta, stb. – jegyezte meg Gelniczky Károlyné, aki a kávét is drágállja, viszont úgy véli, ennél sokkal fontosabb alapvető élelmiszerekre kellene ársapkát tenni. Hozzátette, időt szán arra, hogy mindenből az olcsóbbat vigye haza, sokkal jobban figyeli az akciókat, mint régebben, és soha nem gondolta volna, hogy így a nagyobb bevásárlásoknál akár 2-3 ezer forintot is spórolhat.

Gelniczky Károlyné úgy látja, a sajt és a vaj ára lett lényegesen drágább az utóbbi időszakban
Forrás: Czinege Melinda

Pékáru, tejtermék

– Nagyjából kétnaponta főzök, három gyerekem van, akik imádják a sajtos tésztát, szóval csak remélni tudom, hogy a száraztésztára is kerül ársapka – fogalmazott mosollyal az arcán Piros Kinga, aki tudatosan, bevásárlólistával a kezében megy boltba, mert tudja magáról, ha nem így tesz, a pénztárcája fogja bánni. – Rendszerint sütök otthon kiflit és zsemlét a gyerekeknek, így sokkal kevesebből jövök ki, mintha megvásárolnám a boltban a pékárut. A kenyér ára jócskán feljebb ment, de én ezelőtt sem vettem, a kicsik otthon nem szeretik, csak a férjem fogyasztotta, de ő is inkább az általam készített péksüteményeket viszi munkába. Ennek ellenére mégiscsak azt mondom, jó döntés lenne, ha a kenyérre is kiterjesztenék az árstopot, mert nagyon sok családban alapvető élelmiszernek számít – jegyezte meg a háromszoros édesanya, aki kiemelte, örülne, ha a tejtermékek olcsóbbak lennének a jövőben.

Egy belvárosi bolt eladója kérdésünkre elmondta, amióta a kormány bejelentette, hogy újabb élelmiszerekre tervezi kiterjeszteni az árstopot, azóta egyre több vevő érdeklődik afelől: mely termékekre, valamint mikortól él a rendelet. – Természetesen mi nem tudhatjuk, mely árucikkekről lesz szó, viszont azt tapasztaljuk, a vevők a pékárukért, tejtermékekért és a tojásért szeretnének kevesebbet fizetni – mondta. Hozzátette, arra számítani kell, hogy az árstoppal újonnan érintett termékek esetében a kereskedők megszabják majd, miből és mennyit vehetnek egyszerre a vevők, ahogyan ez érzékelhető jelenleg a kristálycukor, olaj stb. esetében is – tette hozzá. 

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában