Mi a megoldás?

2022.08.08. 16:13

A halgazdaságokat is súlyosan érinti az aszály

A száraz, aszályos időjárás egyre nagyobb károkat okoz a hazai tógazdasági haltermelésben is.

Forrás: hirek.unideb.hu

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szakembere szerint a problémára részben megoldást jelenthet a ritkító halászat, ha az állomány egy részét már a tenyészszezon közben lehalásszák.

– A magyar haltermelők már évek óta küzdenek a szárazság okozta vízhiánnyal. Ez a folyamat eddig elsősorban a dunántúli területeket érintette, idén azonban már térségünkben, a Tiszántúlon is egyre nagyobb gondot jelent a tógazdaságoknak – nyilatkozta az egyetem hivatalos oldalának Fehér Milán, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Halbiológiai Laboratóriumának vezetője.

A dunántúli völgyzárógátas halastavakkal szemben a Tiszántúlra elsősorban a körtöltéses tórendszerek a jellemzők. A völgyzárógátas rendszerben a tavakat külső vízfolyás látja el vízzel, míg a körtöltéses tógazdaságok esetében mesterséges csatornákon keresztül jut el a vízutánpótlás a halastavakba.

Fehér Milán, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Halbiológiai Laboratóriumának vezetője
Forrás: hirek.unideb.hu

– A vízszabályozás a körtöltéses rendszerben az egyszerűbb, így a vízellátás sokkal kiegyenlítettebb. A Kőrösök és a Tisza vízállása azonban most rekord alacsony, nehezen tudják ellátni a tógazdaságokat. A haltenyésztők ilyen időjárási körülmények között vagy az extenzív tenyésztést helyezik előtérbe, tehát ritkább népesítéssel kevesebb halat helyeznek ki és a meglévő vízkészletekkel gazdálkodnak, vagy intenzívebb technológiákat vezetnek be és a halak tápos etetésével, a víz levegőztetésével, valamint a tavak vizének keringtetésével próbálják a tenyésztés ütemét tartani – sorolta a szakember.

A gyors párolgás okozta alacsony vízállás hatására a halastavakban megjelenhetnek a különböző halbetegségek, nő a madárkár és a halak növekedése is lelassul. 

Hazánkban a tógazdasági haltermelés 80 százalékát a ponty adja, emellett a busa és az amur a meghatározó.

– A hároméves üzemformában az állatok nevelése programozottan zajlik. A kedvezőtlen, forró időjárás hatására azonban a hozamok jelentősen csökkenhetnek. A ponty emésztésének sebessége 18-24 Celsius-fokos vízhőmérséklet mellett optimális, 28-29 Celsius-foknál melegebb vízben a táplálékfelvétel csökken. A halastavaink sekélyek, gyorsan felmelegszenek. Ez együtt jár a víz oldott oxigéntartalmának csökkenésével, ami jelentős elhullást okoz a halállományban. A napsütés és a forróság hatására a felmelegedő vízben felgyorsul a tavak algásodása – tette hozzá Fehér Milán.

A Halbiológiai Laboratórium vezetője kifejtette: ezek a fotoszintetizáló szervezetek a nappali órákban, miközben rohamosan fejlődnek, növelik a tavak oxigénkoncentrációját, azonban éjszaka hatalmas mennyiségű oxigént vonnak el más élőlényektől, és a hajnali órákban kritikusan alacsony oldott oxigénkoncentráció alakulhat ki, amely végzetes a halak számára.

Az oxigénhiányos, felmelegedő tavakban a halak csak vegetálnak és a szakembereknek minden esetben be kell avatkozniuk. A haltermelés ilyen körülmények között nem hatékony, nem fejlődnek az állatok. A tórendszerek vízutánpótlása sok esetben nem megoldott, nem állnak rendelkezésre a régi öntözőcsatornák, a patakok, kanálisok, és vízerek kiszáradtak. Ez az év kritikus a halgazdaságok számára is

– jelentette ki Fehér Milán.

A DE MÉK szakembere szerint a problémára részben megoldást jelenthet a nyári ritkító halászat, amely során a tóban nevelt állomány egy részét már a tenyészszezon közben lehalásszák. Az aszályos időjárás hosszútávon mindenképp kihat a halastavi termelésre és jelentősen befolyásolja az ágazat hatékonyságát a következő tenyésztési ciklusban.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában