Bemutatták a P2030 programot

2022.03.25. 10:57

Új képzéssel segítik a debreceni vállalkozókat

Az EDC Debrecen koordinálásban HR-szakemberektől tanulhatnak a cégvezetők és döntéshozók.

Forrás: DMJV

A Debrecen 2030 városfejlesztési programhoz igazodva P2030 néven kezdődött hatmodulos képzés pénteken az EDC Debrecen Gazdaságfejlesztési Központjában. A kezdeményezésről az első találkozó előtt számolt be Barcsa Lajos alpolgármester. Elmondta, hogy a kkv-szektor és a mikrovállalkozások egyaránt fontosak a város gazdasági fejlődése kapcsán, majd felhívta a figyelmet arra is, hogy a vállalkozások sikeréhez nagyban hozzájárul a vállalati kultúra fejlesztése. 

 

Harsányi Zsolt vállalkozásfejlesztési csoportvezető arra emlékeztetett, hogy az EDC elmúlt években csaknem 8000 új munkahelyet jelentett be.

Olyan gondolkodást szeretnénk elindítani, mely a cégek közötti kommunikációt is élénkíti

– fogalmazott. A kezdeményezés célja növelni azon munkahelyek számát, ahol az ember érték, és a mindennapokat kölcsönös tisztelet és bizalom övezi. A program célja a kkv-k segítése az egyre erősödő munkaerőpiacon, a multinacionális cégeknél felhalmozott tapasztalatból a hasznosítható tudás átadásával, ezzel erősítve munkaerő megtartását és bevonzását - tette hozzá.

Forrás: DMJV

Nagy Levente, az NI Hungary HR-vezetője szerint a legfontosabb, hogy hogyan érzi magát a munkavállaló, ezért a szakmai célok mellett az első számú missziója, hogy a munkavállaló boldogan gondoljon a cégre, és munka után feltöltve érkezzen haza a szeretteihez. 

Egyre több az olyan vállalkozás, ahol ez fontos szempont.  Egy emberközpontú vállalati kultúrában könnyebb megtartani a jó szakembereket, és a kollégák szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, az átlagosnál többet hozzátéve a cég sikeréhez

- fogalmazott.
 

Kanizsár Péter operatív HR-igazgató elmondta, hogy a hat modulból álló képzés júniusig több fontos témát jár majd körül. Szó lesz az emberközpontú vállalati kultúráról és  szerepéről a cég eredményességében, a bizalomépítésről, a transzparens vezetői kommunikációról, a  kompenzációról és juttatásokról. Az előadás-sorozat kitér az elkötelezettség, a motiváció és az elismerés fogalmára, valamint a teljesítménymenedzsment és a visszajelzés fontossága.
 

Forrás: DMJV

Van igény a fejlődésre 

 

A program megalkotói maguk is debreceni lakosok, és szerettek volna a város fejlődéséhez a saját tudásukkal hozzájárulni, illetve népszerűsíteni az emberközpontú vezetési szemléletet.

 

A tapasztalat azt mutatja, hogy a vállalati kultúra a kkv-k esetében jellemzően organikusan alakul ki, de egyre nagyobb az igény a tudatos vezetőfejlesztés és professzionális HR-stratégia megalkotására. Sok vállalkozás generációváltást él meg, amely felerősíti ezt a tendenciát.

 

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában