Nagy volt a növekedés

2022.03.22. 20:23

Palkovics: a magyar gazdaság jó állapotban van

A választás közeledtével egyre több településen jelennek meg az ország vezető politikusai, kedden Püspökladányban Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter tartott előadást Magyarország gazdasági állapotáról.

Forrás: Lévai Péter

Bodó Sándor államtitkár, a térség országgyűlési képviselője meghívására érkezett a sárréti településre az Innovációs és Technológiai Minisztériumból (ITM) a főnöke. A képviselő köszöntőjében arról beszélt, az elmúlt hetekben megkeresték a támogatóikat, s több mint 23 ezren méltatták aláírásukkal őket. Megjegyezte, az előző ciklusban 22 ezer szavazattal már lehetett nyerni. – Ahhoz, hogy céljainkat elérjük, még tenni kell, mozgósítani kell a támogatóinkat, nem elégedhetünk meg azzal, hogy aláírták az ívet – hangsúlyozta.

Forrás: Lévai Péter

Palkovics László előadása elején felidézte, 2020 januárjában kezdték el a közös munkát az ITM-nél, s igen gyorsan megértették egymást a térség országgyűlési képviselőjével. A tárcavezető a továbbiakban arról számolt be, hogyan oldották meg a vírushelyzetet. Kijelentette:a koronavírus, az energiaválság, most pedig az orosz-ukrán háború ellenére is meglepően jó állapotban van a gazdaság, ami 2021-ben már 7,1 százalékos növekedést produkált, ez Európában a hetedik legnagyobb. A foglalkoztatási ráta is jól alakult, 2010-ben 50 százalék körül volt, most 73 százalék, a miniszter szerint, ha a 80 százalékot eléri, akkor Magyarországon mindenki – aki dolgozhat – dolgozni fog. A tárcavezető az ipar helyzetéről is beszélt, becslései szerint 5-10 évben belül Kelet-Magyarország iparosodása meg fogja ugrani az ország nyugati felének szintjét.

 

Palkovics László szerint hosszú távon akkor élünk jól, ha olyan helyen élünk, ahol nagy a hozzáadott érték. Éppen ezért az elmúlt időszakban megduplázták a kutatás-fejlesztésben dolgozók számát, s megháromszorozták az erre a szektorra fordított pénzt. A miniszter arra is kitért, hogy az elmúlt 10 év autópálya-fejlesztései Magyarországon voltak a második legmagasabbak az Európai Unióban. Mint mondta, Kelet-Magyarország ennek az egyik haszonélvezője, bár Püspökladány még nem, de már tervezik az M4 folytatását. Leszögezte: lesz autópálya itt is.

Forrás: Lévai Péter

A továbbiakban több iparág fejlesztéséről beszélt, az egyik a járműipar. Megosztotta, az elkövetkező 5 évben 2 ezer milliárd forintot költenek a vasúti szerelvényekre, s két éven belül 80 százalékos hazai hozzáadott értékkel idehaza is lesz gyártás, ugyanakkor a hazai autóbuszgyártás visszaépítését már sikerre vitték. A hadi- és az egészségiparban végzett fejlesztésekről is beszélt, az utóbbi révén például már nem kell gumikesztyűt vásárolni más országokból, ha pedig elkészül a debreceni vakcinagyár, még inkább csökken az ország kiszolgáltatottsága.

 

Összegzésként Palkovics László kijelentette: a magyar gazdaság jó állapotban van. Mint mondta, a háború következményével szembesülni fog minden ország, ezért kell a biztos gazdasági háttér. 

 

KD  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában