A tavalyi év legjei

2022.01.10. 07:00

Közel egymilliárdot fizettek 2021 legdrágább debreceni ingatlanáért

Ez az ingatlan.com adatai szerint egy nyolcszobás luxuskúria volt, többhektáros botanikus kerttel. De már 3 millió forint alatt is lehetett házat találni tavaly a megyeszékhelyen.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A fordulatok éve volt 2021 a lakáspiacon; erre mutatott rá nemrég trendösszegző közleményében az ingatlan.com. A hirdetési portál adatai szerint a használt lakások mellett tavaly elhúztak az újak: az előbbiek iránti kereslet 5,5 százalékkal nőtt, az új építésűekre 64 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés. 

Mint írták, 2021-ben a legnagyobb hatást a járvány mellett az állami támogatások bővülése, a hitelkamatok emelkedése és a zöldotthon-program elindulása gyakorolta a piacra. 

A híradásból az is kiderül, hogy az árnövekedés a megyeszékhelyeken két számjegyű volt, a használt lakóingatlanok 15 százalékkal, az újak 19 százalékkal drágultak. Budapesten ezek az arányok valamivel alacsonyabbak: a használt lakások négyzetméterára 9 százalékkal, az újaké 14 százalékkal nőtt.

 

A portál nemrég a tavalyi év legjeiből is készített gyűjtést. E szerint a legdrágább, tulajdonosa által eladott budapesti ingatlan egy svábhegyi ház volt, amely 765 millió forintért kelt el. A legkevésbé egy sarkadkeresztúri családi házért kellett zsebbe nyúlni, ezért 350 ezer forintot kapott a tulajdonos. A december végén még a kínálatban szereplő - azaz még eladósorban lévő - ingatlanok közül a legdrágább a budapesti Andrássy úton lévő palota, ezért 6 milliárd forintot szeretne kapni az eladó, ugyanannyit, mint tavaly. 

A fővároson kívül az acsai kastély ára a legmagasabb, ez szintén szép pénzbe kerül, egész pontosan 3,24 milliárd forintos összegért kínálják. Budapesten a legolcsóbb, még értékesítés előtt álló ingatlan 15 négyzetméteres, és 6,5 millió forintot kérnek érte. 

A fővároson kívül, egyben az ország legolcsóbban hirdetett ingatlana a Békés megyei Mezőgyán egyik 50 négyzetméteres vályogháza, ezt 440 ezer forintra tartja az eladó – derül ki a hirdetéseket év végén felmérő közleményből.

 

Millió fölötti négyzetméterár

 

Debrecenben súlyos százmilliókért és ennek apró töredékéért is adtak el ingatlant tavaly, a megyeszékhelyhez köthető legeket Balogh László, a szakportál vezető gazdasági szakértője segített felszínre hozni.  2021 legdrágább debreceni ingatlana egy igazi luxuskúria, amit a világ szemei elől egy 4,3 hektáros botanikus kert rejt el. A 8 szobás ingatlanért az eladó 990 millió forintot kért, amit szinte teljes egészében meg is kapott.– A második legdrágább egy Nagyerdő-közeli, 700 négyzetméteres, minden igényt kielégítő családi ház, ami 480 millió forintos áron talált gazdára. A bronzérmes pedig egy pércsikerti luxusház lett, ami kereken 450 millió forintért kelt el – közölte érdeklődésünkre a szakember.

 

A spektrum túloldalán ezekhez az összegekhez képest szinte aprópénzért is találhattak házakat a Debrecenben nézelődők 2021-ben.  A legolcsóbb egy halápi, 20 négyzetméteres, egyszobás, közepes állapotú házikó volt, ami 2,4 millió forintért talált gazdára.– A második legolcsóbb egy dombostanyai, 35 négyzetméteres, közepes állapotú kis ház volt 2,5 millió forintért. A harmadik pedig egy apafai, 15 négyzetméteres, tatarozásra szoruló ház 800 négyzetméteres telken, amiért 2,9 millió forintot kapott a tulajdonos – ismertette Balogh László.

 

2021 legdrágább debreceni közterületein már bőven egymillió forint fölött járt az átlagos négyzetméterár. 

Ezek a portál számai alapján holtversenyben a város északkeleti részén lévő, lényegében egymás melletti Madárbirs és Harangvirág utcák voltak. Itt átlagosan 1,18 millió forintos négyzetméteráron keltek el – főként új építésű – ingatlanok.

– A dobogóra még a szintén új parcellázású területként most beépülő Hókristály utca léphetett fel a maga 953 ezer forintos négyzetméterárával. Itt is új építésű családi és ikerházak húzták fel az utca értékét – mutatott rá az elemző.

 

Ezzel szemben voltak olyan utcák, ahol még a százezer forintot sem érte el a négyzetméterár tavaly. Ezek közül a legolcsóbb a dombosi Fahéj utca volt (59 ezer forint), majd a Kadét utca következett (86 ezer forint), a bronzérmes pedig a Pirkadat utca lett (kereken 100 ezer forint). Mint azt Balogh László megjegyezte, a legolcsóbb utcákban jellemzően hétvégi és könnyű szerkezetes házakat adtak el 2021-ben.

 

Úgy néz ki, nem áll meg a drágulás

 

Ha az összképet nézzük, a debreceni négyzetméterárak növekedése tavaly jócskán lehagyta a fentebb már ismertetett megyeszékhelyátlagot. 

A használt lakások és házak átlagos négyzetméterára 477 ezer forintról 584 ezer forintra nőtt, míg az újaké 636 ezerről 780 ezerre. 

A használt ingatlanoknál ez 22, az új építésűeknél pedig 23 százalékos emelkedést jelent, tudatta Balogh László, majd azt is megosztotta, mit hozhat 2022 a debreceni ingatlanpiacon.

 

– Az elmúlt évben majdnem negyedével értékelődtek fel a debreceni ingatlanok, arra számítunk, hogy ez 2022-ben is folytatódhat. Elválhat egymástól az új és használt lakások drágulása, az új építésűek ára nagyobb ütemben emelkedhet. Debrecenben ráadásul az albérletárak is jól tartják magukat, ezért tapasztalataink és várakozásaink szerint sok fővárosi és külföldi vevő jelenhet meg Hajdú-Bihar megye székhelyén befektetőként, mivel itt a budapestinél is nagyobb hozammal járhat az ingatlanvásárlás és/vagy bérbeadás. Debrecen tehát a 2022-es év nyertese lehet az ingatlanpiacon – vélekedett a szakértő.

 

RA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában