A legnépszerűbb a ponty

2021.12.11. 11:51

Nehéz helyzetbe került az akvakultúra, de lesz elegendő hal a piacon

Lesz elegendő jó minőségű magyar hal a piacon, azonban a tavalyitól kicsit drágábban.

Forrás: MW-archív

Fotó: Szendi Péter

Ahogy más európai országban, úgy nálunk is sok családnál kerül a karácsonyi ünnepi asztalra pontyból, harcsából vagy más halféléből készült étel. Azonban elsőre szinte végig sem tudjuk gondolni, mennyi minden befolyásolja évről évre a halpiacot.

Az aszályos időjárás miatt nemcsak a mezőgazdaságnak, de a halászatnak is katasztrofálisan gyenge éve lett az idén, hiszen a vizek közel fele elpárolgott vagy meg sem érkezett a tavakba. 

Mivel a téli és tavaszi csapadékhiányt nem tudták pótolni, a párolgás pedig a napi két centiméteres nagyságrendet is meghaladta, így egy másfél méteres tóban jó, ha maradt 60-70 centiméternyi víz augusztusra – mondta megkeresésünkre Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője.  

Lévai Ferenc, a MAHAL szóvivője

Forrás: MW-archív

Mint kifejtette, ezáltal csökkent a halak élettere, kevesebb volt a számukra elérhető táplálék a vizekben, továbbá a ragadozómadaraknak is könnyebb zsákmányául szolgáltak. Mindezekhez jött még egy aratás utáni drasztikus áremelkedés is a haltakarmányokban.

Ilyen előzmények következtében körülbelül 30 százalékkal kisebb haltermeléssel számolunk az országban. 

– A Tiszántúl azért szerencsésebb, mert a hatalmas öntözőcsatorna-rendszerek biztosítottak vizet a rájuk fűződő halastóegységeknek, így ők könnyebben vészelték át az aszályos időszakot, de az összes többi költségnövekedés, mint a gázolaj ára, munkabérek, takarmány, viszont mindenkit egyformán sújtott – mutatott rá a szakember.

– Legutóbbi mérésünk szerint az élő ponty ára idén 7-9 százalékkal magasabb, mint tavaly. A feldolgozott termékeknél ez a szám 10-12 százalék. Viszont azt elmondhatjuk, hogy ez nem érte el azt a mértéket, mint az élelmiszeráraknál tapasztalható 20-30 százalékos emelkedés – hangsúlyozta Lévai Ferenc.

A fentieket erősítette meg lapunk érdeklődésére Simon Károly is, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta: idén emelkedett a gázolaj ára és a takarmányárak is, mely utóbbiból a kukorica ára a duplájára.

– 5 ezer hektáron gazdálkodunk összesen 44 tavon. A karácsonyi szezonra igyekszünk lehalászni az összeset, azért is, hogy a telelőrendszerbe rakjuk a halainkat. Évente 1500 tonnát szoktunk értékesíteni, a karácsonyi a legfontosabb szezonunk az évben, ilyenkor adjuk el a legnagyobb mennyiséget – mondta a vezérigazgató. Hozzátette, a legnépszerűbb termékük a ponty és a harcsa.  

Lesz elegendő magyar hal a piacon

Lévai Ferenc és Simon Károly is kiemelte, az uniós átlagot tekintve hazánkban igen alacsony az éves halfogyasztás átlaga. Míg előbbi egy főre vetítve 20 kilogramm évente, addig nálunk ez mindössze 6 és fél.  

– A rendszerváltást követő években két és fél kilogrammnyi halat ettünk. Van egy lassú, de sztenderd növekedés a piacon. A magyar gasztronómiát nehéz átformálni, mivel nálunk mindenféle húsból elegendő van viszonylag jó áron – mondta. Hozzátette, uniós és hazai források felhasználásával, számos kampánnyal igyekeznek a halfogyasztást népszerűsíteni. Mint fogalmazott, ez azért is fontos, 

mert azon országok lakói, akik több halat fogyasztanak éves szinten, sokkal könnyebben vészelnek át például egy járványidőszakot.

A MAHAL szakembere kérdésünkre elmondta: a karácsonyi időszakban a ponty mellett sok fogy az afrikai harcsából, a magyar szürke harcsából és a pisztrángból is, amelyek évközben nem annyira jellemzőek a piacra. Átlagosan 15 ezer tonna halat termelnek évente, ami idén várhatóan 2-3 ezer tonnával kevesebb lesz.

– Mivel nem csak hazánkban népszerű karácsonykor a hal, és az aszályos idő más országokat is érintett, így a Szövetség úgy döntött, exportkorlátozást vezet be, tehát nem adunk el külföldre halat. Ezzel is segítve azt, hogy a hazai piacon legyen jó minőségű magyar hal – emelte ki.

Simon Károly elmondta, tapasztalataik szerint egyre nagyobb a kereslet a feldolgozott, konyhakész termékek iránt és így egyre többet is adnak el ezekből évről évre. Lévai Ferenc ezzel kapcsolatban hozzátette: feldolgozott termékek aránya jelenleg csak 25 százalék körüli, de ennél több kell a piacra. 

Bekecs Sándor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában