fókuszban az építőipar

2021.09.28. 15:48

Újabb lehetőség nyílt a fejlődésre Debrecenben

Hazai és nemzetközi szakértelemmel bíró építőipari vállalat nyitott irodaházat Debrecenben.

Fotó: Kiss Annamarie

A cívisvárosban 2019-es adatok alapján 733 helyi székhelyű gazdasági társaság volt jelen, 3180 főt foglalkoztattak 124 milliárdos árbevétellel.

2014-hez képest ez az árbevétel 65, a létszám tekintetében 28 százalékos növekményt jelent.

Az építőipar a debreceni gazdaság 6-7 százalékát adja, a következő időszakban pedig további növekedés jelentkezhet – hangsúlyozta Barcsa Lajos alpolgármestere a HBM Kft. irodaházának hivatalos megnyitója kapcsán tartott sajtótájékoztatón, kedden.

Fenntartható szemlélettel

– Az építőiparnak ki kell szolgálnia a fejlesztéseket, a megyeszékhelyen pedig kiemelt beruházások folynak. Azt gondoljuk, hogy a kapacitásnak ott kell helyben lenni, ahol igény van rá – erre hívta fel a figyelmet Kaltenbacher Tamás, a HBM Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a HBM dolgozóinak jelenleg egynegyede Debrecenből és annak környékéről való. Hangsúlyozta:

a jövőben a városban fellelhető tudásbázist szeretnék használni és helyben megtartani.

Az ügyvezető kiemelte a vállalat környezetvédelmi törekvéseit, elmondta, kötelezettségük az anyavállalaton keresztül az évtized végére 40 százalékkal csökkenteni az ökológiai lábnyomukat. Szavai szerint ez sok változást jelent a cég életén belül.

Alternatív építőanyagokkal kísérleteznek a cívisvárosban az Egyetem Tower vagy a BMW projektben, emellett pedig anyagminimumra és gyorsabb kivitelezésre törekszenek a tervezési technológiákat illetően. Ez a fenntartható szemlélet kiválóan illeszkedik Debrecen új környezetpolitikájához.

A HBM Kft. a világ egyik legnagyobb, speciális mélyépítéssel foglalkozó cégcsoportjának, a francia Soletanche Bachy-nak a magyarországi leányvállalata. Több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a hazai piacon, az anyavállalat 70 országban van jelen a világban. A különböző kontinenseken más és más problémamegoldásokat kell alkalmazni, a HBM debreceni megjelenésével ez a tudás elérhetővé válik a megyeszékhely számára is.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában