Fotókkal

2021.09.17. 10:57

Kiállításon mutatkozik be a hajdú-bihari közmunkaprogram

Öt éve 21 ezer, napjainkban már csak 8 ezer közmunkás van a megyében.

Fotó: Kovács Zsolt

– A közfoglalkoztatásnak van jövője, hiszen olyan feladatot lát el, ami hidat képez az álláskereső lét és a nyílt munkaerőpiac között – jelentette ki Szulimán Zsolt, a Belügyminisztérium főosztályvezetője a „Helyi érték startja” elnevezésű, Berettyóújfaluban pénteken megrendezett közfoglalkoztatási megyei kiállítás pénteki megnyitóján.

A szakpolitikus részletes megyei adatokkal is szolgált. Eszerint az idén Hajdú-Bihar 79 települése vesz részt a közmunkaprogramokban, amelyekben összesen közel nyolcezer embert foglalkoztatnak. Az előző évekhez képest megyénkben is csökkent a közfoglalkoztatásban résztvevők létszáma. 2016 volt a csúcs 21 ezer fővel. Napjainkban közel 20 ezer álláskereső van Hajdú-Biharban, ami mutatja, van még lehetőség a foglalkoztatásra, van még feladata a közfoglalkoztatóknak, a munkaügyi szervezetnek. A megyében 13 település szerepel a Belügyminisztérium által elindított gazdaságfejlesztési programban, aminek célja az új munkahelyek létrehozása, a hátrányos helyzetű kistelepülések gazdasági potenciájának erősítését. Reményei szerint a beruházások jövőre is folytatódnak, akár több beruházás elindításával.

Helyi konyhákba helyi termékek

Berettyóújfalu 2017 után adott ismét otthont a megye közmunkaprogramjaiban készített termékek bemutatásának. A megye 34 településének közmunkaprogramjai, továbbá a közmunkából kinőtt három szociális szövetkezet mutatta be termékeit a Szent István téren. A megyei közmunkabörze megtartására tíz megye kapott támogatást, köztük Hajdú Bihar is.

A vendégeket Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere köszöntötte. Ebben említést tett arról is, hogy a reggeli készülődés során jó volt látni, hogy több polgármester tevékenyen részt vett a standok felállításában, berendezésében. – Ez jelzi, hogy a települési közfoglalkoztatási program valóban közösségi ügy. Végigmentem a standok között, és láttam, valóban szép kiállítási anyag gyűlt össze.

Ha a közfoglalkoztatás csak kényszerből működne, akkor nem ilyen eredménye lenne. Használati tárgyak, feldolgozott mezőgazdasági termékek, ételek, egyedi, már-már népművészeti szépségű tárgyak szívből és szeretetből készültek, és mutatják, hogy ennek a programnak van létjogosultsága

– fogalmazott a városvezető.

E gondolatot folytatta köszöntőjében Vitányi István országgyűlési képviselő. Mint fogalmazott, olyan termékek kerülnek már ide a standokra, amilyenek bármely, minőségi tanúsítvánnyal rendelkező üzemből kijöhetnének. Hangsúlyozta, a közmunkaprogramokban értelmes és hasznos tevékenység folyik, amely utat mutat az elsődleges munkaerőpiacra, továbbá értéket teremt. – Ez a kiállítás azért van, hogy a résztvevők itt eszmét cseréljenek, átvegyenek egy-egy jó megoldást. Év közben pedig megy a barterezés. Megvalósítottuk egyebek mellett azt, hogy a helyi konyhák helyi termékeket dolgoznak fel. Ezt tovább kell folytatni. Sikerességét pedig bizonyítja az is, hogy egyre kevesebben vesznek részt a közmunkaprogramban, hiszen mind többen el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. Jövőre már magasabb kezdőbérrel, hiszen a hétközi frakcióülésen kialakult az az álláspont, hogy 200 ezer forint lesz a minimálbér.

Technikai fejlesztések

– Hajdúböszörményben 2012 óta van közfoglalkoztatás. 1200-zal indult, a csúcsidőben a képzéssel együtt mintegy 2 ezer fővel. A foglalkoztatásukat nem volt egyszerű megszervezni, de mára az elsődleges munkaerőpiac felszívta a munkanélküliek nagy részét, így éves szinten 300 körül vannak – avat be a hajdúböszörményi közmunkaprogram részleteibe Fórizs László alpolgármester. Megtudtuk még tőle, hogy

tevékenységük profilja sokat tisztult, szinte teljesen elhagyták a kézimunka-igényes kertészetet, helyét átvette a takarmánynövény-termesztés.

Ezt a Hajdú Tanyán kialakított állattartótelep állományával etetik fel. A közmunkanapon a húsfeldolgozóban előállított termékekkel jelentek meg, és persze a főzőversenybe is beneveztek.

Horváth Zoltán, Hajdúdorog polgármestere elmondta, hogy legfőképpen a mezőgazdasági termékeikkel jelentek meg a kiállításon. Nagy előrelépés volt tavaly egy kiegészítő támogatás révén megépített modern, ezer négyzetméteres fóliasátor.

Egyre csökkenő létszámmal mennek közmunkaprogramjaink, ami jelzi, hogy eredményes az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedésük. Ezzel pedig elérte a célját a start munkaprogram.

– 2011-től veszünk részt a közmunkaprogramban, folyamatosan emelkedett a létszám, majd három éve már csökken.

Volt olyan év, hogy 270 embert foglalkoztattunk, most 55-en vannak

– ezt már Jeneiné Egri Izabella, Földes polgármestere válaszolta kérdésünkre, hozzátéve, hogy a nagy programjaik, a mezőgazdasági, a szociális, és a helyi érték megmaradt.

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában