óriási beruházás

2021.08.31. 14:48

Húsfeldolgozót avattak Hajdúszoboszló külterületén

Az ünnepélyes átadás kedden volt.

Húsfeldolgozóátadó Hajdúszoboszlón

Fotó: Kovács Péter

– Takarmányt állítunk elő, szarvasmarhát tenyésztünk és tartunk, hizlaljuk az állatokat, az új húsüzemben feldolgozzuk, majd értékesítjük. Ezzel a termeléssel egy ellenőrzött és jól nyomon követhető, biztonságos termelést tudunk megvalósítani, ami biztonságot ad a társaságnak – mondta köszöntőjében Katona Imre, a Hortobágy-Faluvéghalmi Kft. tulajdonos-ügyvezetője a társaság 1,4 milliárd forintból 13 hónap alatt megvalósult húsfeldolgozója keddi avatásán.

Felismerték, megtették

Üdvözlök mindenkit a magyar valóságban; abban a valóságban, amely rögös út után, de itt van!

Eképpen köszöntötte a vendégeket avatóbeszédében Nagy István agrárminiszter a Hajdúszoboszló határában megépült üzem átadóján. – Olyan, mint egy népmese. Ma családok százai járják végig ugyanezt az utat, és a kormányzatnak az a dolga, hogy segítse őket – folytatta gondolatait a tárcavezető, aki a húsfeldolgozó tulajdonosának, Katona Imrének és családjának történetét tipikusnak nevezte abból a szempontból, hogy a korábban más vállalkozásban megtermelt forrást áthozták a mezőgazdaságba.

– A mai esemény ünnepi alkalom, hiszen a Hortobágy-Faluvéghalmi Kft. új húsüzeme részt vállal hazánk mezőgazdaságának fellendítésében. Az élelmiszerbiztonság szavatolása mellett környezetvédelmi technológiák fejlesztését is magában hordozza. A társaságban 2014-ben tulajdonosváltás történt, azóta nagyívű fejlesztések voltak, és mindaz, ami történik lépésről lépésre, mind azt mutatja, hogy végig kell menni az úton. És nemcsak ennek a családnak, hanem Magyarországon az agráriumban tevékenykedő családoknak is. Más ágazatokban ugyanezek a folyamatok zajlottak le. Felismerték, a termelésen túl a feldolgozás felé kell elmozdulni, márkát kell építeni, hogy legyen presztízs, mert akkor van belőle jövedelem. Katona Imrével és vállalkozásával példát lehet állítani, be tudják mutatni másoknak is, hogy érdemes az úton végigmenni. Akinek tervei vannak, azt most mindannyian meg tudják valósítani, hiszen a kicsiktől a nagyokig sokféle támogatás áll rendelkezésre. Így a magyar mezőgazdaság olyan utat tud bejári, mint ez a vállalkozás – fogalmazott Nagy István.

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában